A halott hadúr rokonsága

Vágólapra másolva!
Az egyik rettegett - tavaly megölt - csecsen hadúr unokaöccsének mondja magát a moszkvai túszejtők vezetője. A Barajev-klán emberrablásokra szakosodott.
Vágólapra másolva!

A moszkvai túszejtőket állítólag Movszar Barajev vezeti, aki Arbi Barajev, az egyik csecsen parancsnok unokaöccsének mondja magát. Barajev a csecsen háború egyik leggyűlöltebb martalócának számított.

Barajevet 2001. júniusában ölték meg az orosz alakulatok. Szülővárosában, Alkan-Kala-ban hat napig tartott a lövöldözés - jelentette a BBC.

Barajev volt az egyik legkönyörtelenebb emberrabló a szakadár köztársaságban. Feltételezések szerint kapcsolatban állt Oszama bin Ladennel is. Főleg orosz és nyugati polgárokat rabolt el. 1998-ban három brit és egy új-zélandi távközlési szakember került fogságába. A túszok munkáltatójától, a British Telecomtól 10 millió dollárt követelt, ám "arab barátai" ráígértek az összegre.

Orosz források szerint a "barátok" az al-Kaida tagjai voltak. A négy túszt lefejezték.

Arbi Barajev azzal dicsekedett, hogy 170 embert ölt meg.

A túszejtés mellet a klán olaj kereskedelemmel is foglalkozott, továbbá a fő csecsenföldi útvonalat is ellenőrizte. Halála után a Barajev-birodalom irányítását unokaöccse vette át.

Az orosz erők 2001. augusztusában indították el a hadműveletet, amelynek célja Barajev unokaöccsének, Movszan Szulejmanov kiiktatása volt. Az akció után azt az orosz biztonsági alakulatok közölték, hogy Argun közelében megölték Szulejmanovot.

Movszar Barajevről nem tudni, azonos-e Szulejmanovval, vagy Barajev másik unokaöccséről van szó. Nem először fordulna elő, hogy valamelyik csecsen fegyveres váratlanul feltámadna: az orosz biztonsági erők gyakran adtak hamis információt a megölt csecsen zendülőkről. Előfordult az is, hogy tévesen azonosították az áldozatokat.

Arbi Barajev halála után a kételyek eloszlatása érdekében többször bemutatták a holttestről készült felvételeket.

A csecsen fegyveresek nem először ejtenek túszokat Csecsenföld határain kívül. Ilyenkor gyakran hangoztatják, készek meghalni az ügyért, ám a tárgyalások során igyekeznek kialkudni a biztonságos visszavonulást a csecsenek ellenőrizte területekre.

A moszkvai színházat elfoglaló fegyveresek állítják, készek öngyilkos merényletet végrehajtani a helyszínen.