Háromemeletes ház robbant Kölnben

Vágólapra másolva!
Hetven tűzoltót vezényeltek egy kölni lakóházhoz pénteken, miután a házban robbanás történt, és nagy tűz ütött ki. Sebesült emberek szaladtak ki kiabálva az utcára a lángoló házból, öten súlyosan megsérültek. A robbanás okát még nem ismerik.
Vágólapra másolva!

Erős robbanás rázott meg péntek délelőtt Köln belvárosában, egy forgalmas közlekedési csomópont közelében egy háromemeletes lakóházat, majd tűz ütött ki a robbanás nyomán. Tizenöt ember megsérült, öt közülük súlyosan. Négy sérült közvetlen életveszélyben van. A rendőrség kizártnak tartja, hogy terrormerénylet állna az eset hátterében, de a szándékos bűncselekmény lehetőségét nem.

A rendőrség és a tűzoltóság egyaránt a gázrobbanást tartja a legvalószínűbb oknak. Ám gyanús körülmény, hogy egy bírósági végrehajtó kilakoltatást hajtott végre a ház első emeletén a robbanást megelőző percekben, s a robbanás idején a hatósági személy még az épületben tartózkodott. Így felvetődött a nyomozókban, hogy a kilakoltatott esetleg bosszúból idézte elő a gázrobbanást.

A robbanás után egy apát a kisgyermekével együtt tűzoltólétrán mentettek ki egy égő tetőtéri lakásból, sérült emberek futottak ki kiáltozva az utcára a lángoló házból. A kivezényelt hetven tűzoltó hamar elfojtotta a lángokat, de a korom lepte ház így is súlyos rongálódás képét mutatja - jelentette a dpa.