Fenyegetőzik a bali merénylet gyanúsítottja

Vágólapra másolva!
A Balin történt terrorista merénylet elkövetésével is meggyanúsított muszlim vallási vezető szerint, ha letartóztatják, akkor az indonéziaiak az utcára fognak vonulni. A Dzsemáa Iszlámija nevű szervezet vezetőjének tartott Abu Bakar Basir egy spanyol lapnak adott intejújában azt állította, a robbantásokat az amerikaiak hajtották végre zsidó támogatással.
Vágólapra másolva!

Abu Bakar Basir muszlim vallási elöljáró az El Mundo című spanyol napilapnak adott interjújában arra figyelmeztetett, hogy letartóztatása esetén a muszlimok és más indonéziaiak az utcára fognak vonulni. Basir hozzátette, nem erőszakos tüntetésekről, hanem az összes indonéziai békés megmozdulásáról lehet szó. A vallási vezető szerint ugyanakkor az indonéz kormányt a széthullás fogja fenyegetni, ha együttműködik az amerikaiakkal.

Basirt a titkosszolgálatok a Dzsemáa Iszlámija nevű szervezet indonéziai vezetőjének tartják, és a hatóságok meggyanúsították a Balin történt, közel 200 halálos áldozatot követelő merényletek előkészítésével is. Basir az interjúban tagadta, hogy bármi köze lett volna akár a Bali szigetén múlt szombaton véghezvitt gyilkos merénylethez. A vallási vezető hozzátette, sem az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal, sem a Dzsemáa Iszlámija szervezettel nem áll kapcsolatban. A Dzsemáa Iszlámiját olyan, az al-Kaida nemzetközi hálózathoz kötődő terrorcsoportnak tartják, amely erőszakos eszközökkel igyekszik felbomlasztani a délkelet-ázsiai kormányokat, hogy Malajziát, Indonéziát és a Fülöp-szigetek egy részét felölelő iszlám államot hozzon létre.

A 64 éves iszlám fundamentalista elöljáró szerint azonban az al-Kaidát az Egyesült Államok találta ki, és a Dzsemáa Iszlámija sem erőszakos szervezet, hanem csak egy csoport, amely a Korán felolvasásával járja az országokat. Basir a spanyol lapnak azt állította, hogy a bali robbantásokat "az amerikaiak vitték véghez a zsidók támogatásával", mégpedig azért, hogy "alátámasszák azokat a vádjaikat, amelyek szerint Indonézia a terroristák menedékévé vált".