Az USA szerint Észak-Korea elismerte a nukleáris fegyverkezést

Vágólapra másolva!
Amerikai tisztségviselők szerint Észak-Korea elismerte, hogy titokban nukleáris fegyverek kifejlesztésén dolgozik. Ezzel megsértik az Egyesült Államokkal kötött 1994-es egyezményt, mely alapján az USA 2003-ig két atomreaktort épít fel Észak-Koreában, cserében a phenjani nukleáris program befagyasztásáért.
Vágólapra másolva!

Nevük elhallgatását kérő amerikai tisztségviselők szerda esti tájékoztatása szerint az észak-koreai illetékesek elismerték nukleáris fegyverkezési programjuk létezését. Ez akkor történt, amikor James Kelly, a távol-keleti ügyekkel foglalkozó amerikai külügyminiszter-helyettes október elején Phenjanban járt, és szembesítette őket az amerikai bizonyítékokkal. Az észak-koreaiak washingtoni vélemény szerint ezzel lényegében érvénytelenítették azt az 1994-ben aláírt egyezményt, melynek alapján az Egyesült Államok,- Japán és Dél-Korea bevonásával - 2003-ig két könnyűvizes atomreaktort épít fel Észak-Koreában, cserében a phenjani nukleáris program befagyasztásáért. Phenjanban a dél-koreaiak is azt mondták az amerikai delegációnak, hogy semmisnek tekintik az egyezményt.

A washingtoni tisztségviselők nem ismertették az amerikai bizonyítékok részleteit a hírszerzési források érdekeinek megóvására hivatkozva.

Az észak-koreai vezetők állítólag nagyon dühösek voltak James Kelly látogatása miatt, a hivatalos hírügynökség a külügyminiszter-helyettest arrogánsnak és fennhéjázónak minősítette.

A Phenjannal kötött megállapodás értelmében a két atomreaktor elkészültéig Észak-Koreát fűtőolajjal látják el. Egyelőre nincs döntés arról, hogy leállítják-e a szállításokat. Az amerikai kormány a washingtoni tájékoztatás szerint konzultációkat folytat a kongresszussal, valamint a szövetségesekkel, de még nem határozott arról, hogy mi legyen a következő lépése Észak-Koreával kapcsolatban. James Kelly hamarosan Szöulba és Tokióba utazik válságtanácskozásra.

Az amerikai észak-koreai magasabb színtű kapcsolatokat Bush elnök beiktatása után felfüggesztették, idén januárban pedig az elnök a "gonosz tengelyéhez" sorolta a távol-keleti országot Irakkal és Iránnal együtt, amelyek tömegpusztító fegyverek kifejlesztésére törekednek és támogatják a nemzetközi terrorizmust. Kelly volt az első magas rangú amerikai tisztségviselő, aki azóta Phenjanba látogatott.