Az al-Kaidát gyanítják a bali robbantás mögött

Vágólapra másolva!
Az indonéz védelmi miniszter szerint az al-Kaidával együttműködő helyi terroristák követték el a közel kétszáz áldozatot követelő merényletet. Matori Abdul Djalil szerint a terrorhálózatnak van belföldi kapcsolata. A hatóságok korábban egy iszlám radikális szervezet vezetőjét gyanúsították meg a merénylet elkövetésével, aki tagadja, hogy köze lenne a robbantásokhoz. Az áldozatok számát újabban 188-ra teszik. A támadás után rengeteg turista hagyja el az országot. A magyar Külügyminisztérium is azt ajánlja: akik Indonéziába készülnek, halasszák el utazásukat.
Vágólapra másolva!
Forrás: EPA
Fotó: EPA

Az indonéz védelmi miniszter hétfőn az al-Kaidával együttműködő helyi terroristák számlájára írta a Bali szigetén elkövetett szombati gyilkos merényletet. Matori Abdul Djalil a jakartai kormány ülése után kijelentette, hogy a 188 ember életét kioltó robbantásokat profik követték el, és biztosra vette az al-Kaida jelenlétét hazájában. A miniszter szerint Oszama bin Laden terrorhálózatának van "belföldi kapcsolata". Matori magát az üdülőszigeti mészárlást is összefüggésbe hozta az al-Kaidával. Vezető indonéz tisztségviselő még nem állította ennyire határozottan, hogy a nemzetközi terrorhálózat megtelepedett hazájában, melynek lehetőségét a hatóságok is csak a múlt hónapban ismerték el - jelentette az MTI.

Egy Londonban élő muzulmán pap, akiről az Egyesült Államok azt gyanítja, hogy kapcsolatok fűzték bin Ladenhez, biztosra vette, hogy az al-Kaida szerepet játszott a bali öldöklésben. A Jemenben körözött Abu Hamza al-Maszri úgy vélekedett, hogy a terrorhálózat hasonló merényleteket fog végrehajtani nyugati érdekeltségek ellen, miután tágította célpontjainak körét. Maszri vasárnap azt mondta, hogy más iszlám radikálisokkal együtt olyan internetes üzenetet kapott az al-Kaidától, amely magasztalja a múlt héten Kuvaitban amerikai katonák ellen elkövetett támadást, valamint a Limburg francia olajszállító hajóban kárt tevő robbantást a jemeni partok közelében.

Az ausztrál rendőrség és az FBI is a helyszínen nyomoz

Eközben az FBI és ausztrál rendőrök segítségével megkezdődött a nyomozás a tettesek után. Az indonéziai rendőrök már néhány személyt lehetséges elkövetőként tartanak számon. "Olyan nevekkel rendelkezünk, amelyek irányokat adhatnak az ügy megoldásához" - közölte Yatim Suyatmo bali rendőrszóvivő, de további részleteket nem említett.

A 188 halálos áldozatot követelő robbantásért eddig senki nem vállalta a felelősséget, de a hatóságok az Oszama bin Laden vezette al-Kaida hálózattal is vélhetően kapcsolatban álló Dzsemáa Iszlámija szélsőséges szervezetet gyanúsítják. Ennek feltételezett feje, Abu Bakar Basir, a radikális nézeteiről ismert muzulmán vallási vezető hétfőn az AP-nek adott telefoninterjúban megalapozatlannak nevezte az ellene felhozott vádakat, és bizonyítékokat követelt a jakartai hatóságoktól. Basir egyúttal azt állította: az akciót az Egyesült Államok és szövetségesei tervelték ki, hogy igazolják azokat a vádakat, miszerint Indonézia a terroristák bázisa.

Az indonéz rendőrség egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy letartóztatják-e vagy kihallgatják Basirt. Bár Ausztrália, Malajzia és Szingapúr már korábban követelte őrizetbe vételét, a jakartai hatóságok mindeddig bizonyítékok hiányában nem léptek fel az Oszama bin Ladent nyíltan csodáló muzulmán vezető ellen.

Bali szigetén három pokolgépes merényletet követtek el helyi idő szerint szombaton késő este. Két pokolgép - hatalmas pusztítást okozva - a Kuta Beach nevű népszerű üdülőhely mulatónegyedében, a Sari Club nevet viselő éjszakai bárban robbant. A mulatónegyedben történt robbanások után hatalmas tűz ütött ki, amely még öt órával később is nagy lángokkal égett. A harmadik pokolgép néhány száz méterre az Egyesült Államok konzuli irodájától robbant, itt senki nem sebesült meg. A rendőrség vasárnap megerősítette, hogy a robbanásokat gépkocsiba rejtett pokolgép okozta.

Menekülnek a turisták Baliról

Forrás: EPA
A repülőtéren várakozó turisták Fotó: EPA

A merénylet után rengeteg turista döntött úgy, hogy elhagyja Balit. Az Egyesült Államok felkérte mindazon állampolgárait, akiknek jelenléte nem feltétlenül szükséges Indonéziában, hogy mielőbb hagyják el az országot. A nap folyamán különgépeken mintegy 800 ausztrál állampolgárt szállítottak haza Baliról, köztük sok sebesültet. Riadókészültségbe helyezték valamennyi ausztráliai kórház baleseti osztályát.

A belga és a holland külügyminisztérium szintén azt tanácsolta hétfőn a két ország állampolgárainak, hogy egyelőre semmiképpen se utazzanak üdülni Balira. A két külügyminisztérium azt is javasolta a Benelux államok polgárainak, hogy Indonézia többi szigetére is csak elkerülhetetlenül sürgős esetben utazzanak.

A legújabb hivatalos mérleg szerint 181-en vesztették életüket a pokolgépes merényletben. Két további ausztrál állampolgár hazaszállítása után halt bele sérüléseibe. Az áldozatok közül eddig mindössze 29-et tudtak azonosítani, a hatóságoknak sok esetben ujjlenyomatok és fogsor alapján kell az azonosítást elvégezniük, mivel a robbanásban a testek szétszakadtak vagy szénné égtek.

Az ausztrál áldozatok közül eddig 14-et azonosítottak, de több mint 200-at még mindig eltűntnek tekintenek. Az ausztrál hatóságok hétfőn befejezték a sérültek evakuálását. Köztük többen súlyos égési sérüléseket szenvedtek. Hétfőn a BBC-ben Nagy-Britannia jakartai nagykövete azt közölte, hogy 11 brit állampolgár vesztette életét a merényletben, ám később Jack Straw külügyminiszter azt mondta, hogy a brit áldozatok száma 33 is lehet. A stockholmi külügyminisztérium tíz eltűnt svéd állampolgár eltűnéséről számolt be, a jakartai dán nagykövet közlése szerint pedig három fiatal dán lányt keresnek.

Forrás: MTI
Fotó: MTI

Az indonéz hatóságok továbbra is azt feltételezik, hogy a legtöbb áldozat ausztrál, de kanadai, brit, német és svéd polgárokról is tudnak már. A sebesültek között nincs magyar állampolgár, de az áldozatok azonosítása után, valószínűleg csak kedden lehet a halottakról biztosat mondani. A 309 sérült között sok a súlyos égési sérüléseket szenvedett áldozat. Többek testének jelentős része megégett.

Az [origo] különkiadása az Amerika elleni támadásról/haboru/index.htmlItt további képeket talál Baliróljavascript:open_doc('http://origo.hu/adsminisites/bali/index2.html',500,401)

A halottak azonosítása akár napokig is eltarthat. Kifüggesztettek egy listát, az eltűnt emberekről, és a kórházban is listát készítettek az azonosítatlan halottakról és sérültekről. Keresik például a hozzátartozóit egy lánynak: "intenzív osztályon lévő, 5 éves lány, 130 centiméter magas, világos bőr, vöröses barna haj, bíborszínű köldökgyűrűvel."

Megerősítették a diplomáciai képviseletek védelmét

Az indonéz rendőrség fokozott biztonsági intézkedéseket vezet be a diplomáciai képviseletek védelmére. Az intézkedéseket az indonéz rendőrfőnök jelentette be hétfőn Jakartában az indonéz kormány rendkívüli ülésén, amelyet a külföldi turisták elleni terrortámadás miatt hívtak össze. Dai Bachtiar rendőrfőnök szerint a hadsereget is be kell vonni a külképviseletek védelmének megerősítésére. Endriartono Sutarto tábornok, a hadsereg főparancsnoka viszont úgy vélekedett, hogy létre kell hozni egy új, különleges terroristaellenes egységet a fegyveres erők keretén belül.

Nincs magyar a sérültek között

A Magyar Külügyminisztérium közleménye

A tárca azt tanácsolja a magyar állampolgáronkak, hogy egyelőre halasszák el kiutazásukat Indonéziába. A jelenleg ott tartózkodóknak fokozott körültekintést ajánl, és kéri őket, hogy biztonságuk érdekében jelezzék hollétüket Magyarország jakartai nagykövetségénél a 00-62-21-520-34-59 vagy 00-62-520-34-60 telefonszámokon.

Busztin György jakartai magyar nagykövet egyebek között elmondta az MTI-nek, immár teljes bizonyossággal kizárható, hogy a sebesültek között magyar állampolgár lenne, és remélhetőleg a halálos áldozatok között sincs magyar. A nagykövet szerint időközben újabb, a szigeten lévő, de nem nyilvántartott magyar állampolgárok jelentkeztek a tiszteletbeli konzulnál. Az új információk is megerősítik azt, hogy magyarok nagy létszámban nincsenek a szigeten. A nagykövet úgy vélte, a szörnyű tragédia egyik tanulsága lehet, hogy a távoli - esetenként nem veszélytelen - helyekre utazó honfitársaknak érdemes bejelentkezniük a követségeken vagy a tiszteletbeli konzulátusokon. Az áldozatok azonosítását lehetővé tevő listák összesítése legkorábban keddre hozhat olyan eredményt, hogy teljes bizonyossággal lehessen nyilatkozni - tette hozzá Busztin György.

Az [origo] egyik olvasója - akinek lánya a szigeten tartózkodik - e-mailben tudatta, hogy a halottak számát a helyszínen már 250-re taksálják, és 200 fölötti a sérültek száma is.