Felfüggesztették az északír nemzetgyűlést és kormányt

Vágólapra másolva!
Az északír alkotmányos testületeket újra a brit kormány igazgatása alá kerültek. London az északír nemzetgyűlés és kormány felfüggesztésével akarta megelőzni, hogy a protestáns pártok kilépjenek a koalícióból.
Vágólapra másolva!

Felfüggesztette a brit kormány a protestáns és katolikus közösség hatalommegosztásán alapuló északír nemzetgyűlés és kormány jogköreit. A tartomány ismét London igazgatása alá került.

A londoni döntést megelőző válságot az robbantotta ki, hogy felmerült a gyanú: az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) hírszerző tevékenységet folytatott az Északír Ügyek Minisztériumában - jelentette a BBC.

Az északír alkotmányos testületeket hétfő éjféltől a brit kormány északír ügyek minisztériuma irányítja, amelyet két új államminiszterrel egészítenek ki - jelentette be John Reid, a brit kormány északír ügyek minisztere.

Reid szerint a békefolyamatot olyan mértékű válságba sodorta a protestáns és katolikus közösségek közötti bizalom szertefoszlása, így a brit kormánynak nem volt más választása, mint az önigazgatás felfüggesztése és a békemegállapodás felülvizsgálata.

Az északír kormánykoalíció kisebbik katolikus pártja, a Sinn Fein nemzetgyűlési irodájában tíz napja tartottak házkutatást. Az akkor megtalált dokumentumok alapján felmerült a gyanú, hogy a párthoz kötődő fegyveres csoport, az IRA kémkedett a koalíció pártjai, a londoni kabinet, a brit hadsereg, az északír rendőrség és büntetés-végrehajtási szervezet tagjai után.

Az ügyben vádat emeltek a Sinn Fein négy tagja, köztük a párt nemzetgyűlési titkárságának vezetője ellen terroristák számára hasznos adatok birtoklása miatt.

Reid szerint a brit kormány elkötelezett a nagypénteki egyezményben lefektetett alapelvek teljesítésére és arra, hogy az eredeti tervek szerint jövő májusban megtartsák a nemzetgyűlési választásokat Észak-Írországban - jelentette az MTI.

Az északír nemzetgyűlés protestáns pártjai régóta sürgetik a brit kormánynál a Sinn Fein kizárását az északír kormányból, mert az IRA megsérti a tűzszünetet és folytatja terrorhadjáratát.

David Trimble északír kormányfő, a legnagyobb protestáns erő, az Ulsteri Unionista Párt (UUP) vezetője ultimátumot adott a brit kormánynak: vagy kezdeményezi a Sinn Fein kizárását, vagy a protestáns pártok kilépnek a koalícióból.

London az önkormányzat felfüggesztésével megelőzte a protestáns pártok kilépését. Ugyanis az békemegállapodás előírásai szerint a Sinn Fein kizárása a testületek működésképtelenségét jelentené.

A Sinn Fein cáfolja a vádakat. Azt állítja, a protestánsok az északír biztonsági erők segítségével a párt lejáratását célzó, politikai indítékú kampányt folytatnak ellene.

A protestáns és katolikus közösség bizalomvesztésének oka elsősorban a vallási erőszak folytatódása - mondta Reid. Az északír ügyek miniszter szerint eljött az idő, amikor az embereknek választaniuk kell a demokrácia és az erőszak között.

Az IRA-t azzal is megvádolták, hogy a belfasti rendőrségről ellopta a terrorelhárító alakulat dokumentumait. Kolumbiában letartóztattak három férfit, akiket azzal vádolnak, hogy kormányellenes baloldali gerillákat képeztek ki. A letartóztatottak állítólag az IRA tagjai.

Nemcsak az veszélyeztetné a békefolyamatot, ha az IRA folytatná tevékenységét: a britbarát, protestáns félkatonai csoportok sem tartják be a tűzszünetet.

A nagypénteki egyezmény több mint négy évvel ezelőtti aláírása óta London negyedszer kényszerült az északír alkotmányos testületek hatalmi jogkörének felfüggesztésére.