Már hét áldozata van az amerikai ámokfutónak

Vágólapra másolva!
Bebizonyosodott, hogy ugyanaz a sorozatgyilkos végzett a virginiai Manassasban megölt 53 éves férfivel, aki a többi hat áldozattal. Az orvlövész ámokfutó még két embert meglőtt annál a benzinkútnál, ahol az utolsó áldozattal végzett.
Vágólapra másolva!

A ballisztikai és az orvosszakértői vizsgálatok igazolták azt a feltételezést, hogy a Washington elővárosait rettegésben tartó orvlövész gyilkolt szerda este a virginiai Manassasban is. Az orvlövész ugyanazzal a távcsöves puskával lőtte le az 53 éves férfit, mint korábbi áldozatait.

A gyilkosság körülményeinek hasonlósága alapján a rendőrök már eleve feltételezték, hogy a Washingtontól 40 kilométerre délnyugatra lévő kisváros benzinkútjánál lelőtt férfi a gonosztevő hetedik halálos áldozata. A férfi éppen tankolni akart, amikor a gyilkos egy lövéssel leterítette. A sorozatgyilkos rajta kívül még két embert lőtt meg a benzinkútnál: egy indiai származású taxisofőrt, ő is éppen tankolt, és egy fiatal nőt, aki a gépkocsiját porszívózta.

Közben kiderült, hogy a manassasi benzinkútnál látott és körözött fehér furgonnak nincs köze a gyilkossághoz. A washingtoni ámokfutó október 2-óta már hét embert ölt meg, kettőt pedig súlyosan megsebesített.