Ukrán férfi fenyegette a Malév-gép utasait

Vágólapra másolva!
Ismét incidens történt egy Malév-gépen. Rómában, a budapesti járaton, közvetlenül a felszállás előtt felugrott a helyéről egy ukrán férfi, és fenyegetőzni kezdett. A férfit és az utasokat leszállították a biztonsági emberek, a gépet átvizsgálták a hatóságok. A járat végül több órás késéssel elindult Ferihegyre.
Vágólapra másolva!

Három órás késéssel szállt fel a Malév Budapestre induló gépe a római Fiumicino repülőtérről kedden késő este. A járat 20 óra 45 perckor indult volna a repülőtérről. A fedélzeten lévő 46 utas már becsatolt biztonsági övekkel ült a helyén, amikor egy 39 éves ukrán férfi felállt, és angolul hangoskodni kezdett - írja a la Repubblica című lap. A férfi azt mondta, hogy "radióaktív sugárzást" észlel, és hogy ellenőrizni kell a gép hajtóműveit. Zavaros beszédében többször elhangzott a robbanás szó is.

A kapitány végül riasztotta a reptér biztonsági embereit, akik a fedélzeten lefogták a férfit és leszállították a gépről. A hatóságok az utasokat is leszállították, és átvizsgálták a gépet. Robbanószerkezetet nem találtak. Az ukrán férfit őrizetbe vették, és eljárást indítottak ellene a polgári repülés veszélyeztetése miatt. A Malév két járatát is megfenyegették az elmúlt héten, mindkét esetben visszafordították a gépeket, de bombát egyik alkalommal sem találtak rajtuk.