Bírálta a kiszivárogtatást az Európai Parlament elnöke

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottságot bírálta az Európai Parlament elnöke, mert kiszivárogtatta az országjelentések azelőtt, hogy jóváhagyták volna őket. Pat Cox a sikertelen írországi népszavazás megakasztja a bővítési folyamatot.
Vágólapra másolva!

Élesen bírálta az Európai Parlament elnöke az Európai Bizottságot, amiért a tagjelöltekről készült utolsó országjelentéseket már napokkal hivatalos jóváhagyásuk és az Európai Parlament vitája előtt kiszivárogtatta.

Pat Cox kijelentette: "rendkívül csalódtam a bizottság magatartásában, mert ez a demokratikus folyamat megcsúfolása, amely csak erősítheti az európai intézményeket érő bírálatokat".

A tagjelölt országok/nagyvilag/20021009atagjelolt.html

Az Európai Parlament ír elnöke bízik abban, hogy honfitársai a népszavazáson igent mondanak az Európai Unió nizzai szerződésére. Cox szerint ellenkező esetben elakadhat a bővítés folyamata.

A nizzai szerződést támogatók kampánya most sokkal erőteljesebb, mint a tavalyi népszavazás előtt volt, ám Cox szerint látni kell, hogy még sok a bizonytalan és határozatlan, ezért fennáll a veszély, hogy bizonyos belpolitikai problémák rossz felé befolyásolják az eredményt.

Abban viszont teljesen bizonyos a parlamenti elnök, hogy újabb kudarc esetén az egész bővítési folyamat visszakerül a kiindulópontra. "Akkor a nizzai szerződés meghalt. A bővítési folyamatot újra kell kezdeni, mégpedig az elejéről" - mondta Cox.

Cox szerint minden kísérlet, amely hasonlítana egy harmadik nizzai népszavazásra, vagy kétoldalú alapokon próbálná ratifikálni a szerződést, a demokrácia arculcsapása lenne. Úgy véli, 10 európai ország közeljövője az írek kezében van: a hosszú várakozás és hatalmas politikai és gazdasági áldozatok után a tagjelöltek kormányai az újabb halasztás esetén kínpadra kerülnének.

Cox szerint az írek szavazatán múlik, hogy előmozdítják-e Kelet-Európa sima beilleszkedését az európai megbékélés folyamatába, vagy inkább a nacionalista és harcias változat felé tolják, amire Milosevic volt jugoszláv elnök mutatott példát. "Azt mondom az íreknek, hogy kicsit olyan ez, mint amikor gyerek születik a családban, és mindenki összébb húzódik az asztal körül. Meg kell érteniük, hogy döntésük következményei most túlmutatnak rajtuk."

Az ír népszavazás sikere esetén is maradnak fontos megoldandó problémák, főleg a költségvetési kérdésekben, mondta Pat Cox. Németországnak, Nagy-Britanniának, Svédországnak és Hollandiának színt kell vallania. A parlamenti elnök reméli, hogy elfogadnak némi módosítást a költségvetésben, azaz anyagi áldozatvállalást.