Tíz éve hunyt el Willy Brandt

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!
Willy Brandt
Willy Brandt

A 78 éves korában elhunyt Brandt Lübeckben Herbert Ernst Karl Frahmként született házasságon kívüli kapcsolatból. 16 éves korában lett tagja a szociáldemokrata pártnak, Hitler hatalomra jutása után Norvégiába menekült, itt változtatta nevét Willy Brandtra. 1957-től 1966-ig Nyugat-Berlin élén állt, 1969-ben ő lett az első háború utáni szociáldemokrata kancellár. Az SPD 1972-ben Brandt vezetésével érte el legjobb választási eredményét (45,8 százalék). 1974-ben a Guillaume-kémügy miatt távozott hivatalából. 23 évig volt az SPD elnöke, s a Szocialista Internacionálé elnöki posztját is betöltötte. 1971-ben a keleti megbékélési politikáért megkapta a Béke Nobel-díjat.