Rakétakísérletet hajtott végre Pakisztán

Vágólapra másolva!
Egy héten belül másodszor hajtott végre sikeres rakétakísérletet Pakisztán.
Vágólapra másolva!

Sikeres indításai kísérletet hajtott végre közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával Pakisztán. Egy héten belül ez volt a második teszt.

Iszlamabad szerint a mostani kísérlet a múlt pénteki, ugyancsak sikeres indítási teszt folytatásának tekinthető. Úgy tudni, a múlt hetihez hasonló rakétát teszteltek.

Akkor Pakisztán egy Hatf-IV típusú föld-föld rakétával hajtott végre kísérleti indítást. A nukleáris töltettel is felszerelhető rakéta hatótávolsága 750 kilométer, és indiai területen lévő célpontokra is eljuttatható.

A múlt heti pakisztáni rakétatesztre India néhány órával később Akas típusú, rövid hatótávolságú föld-levegő rakéta kipróbálásával válaszolt.

Pakisztán és India viszonya a rövid enyhülési időszak után ismét feszült. Pakisztánban két nap múlva parlamenti választásokat tartanak.