Bekékült egy amerikai képviselőjelölt bőre

Vágólapra másolva!
Kék színűvé vált egy montanai képviselőjelölt bőre, miután rendszeresen ezüstoldatot ivott azért, hogy elkerülje a betegséget. A politikus attól félt, hogy a 2000-es dátumváltás miatt esetleg nem lehet majd antibiotikumot kapni. 
Vágólapra másolva!

A montanai liberálisok szenátorjelöltje, a 63 éves Stan Jones 1999 óta szedte a maga által készített ezüsttartalmú italt. A főzet alapja egy köteg ezüsthuzal, amibe a politikus áramot vezetett. Jones bőrének színe egy évvel ezelőtt kezdett kékesszürkévé válni.
A férfitól többen megkérdezték, hogy tartós-e a színelváltozás, és él-e még. Jones válasza: "Gyakorolok a Halloweenre".
A politikus azért kezdte el az italt fogyasztani, mert attól tartott, hogy a 2000-es dátumváltásból adódó probléma miatt esetleg antibiotikumhiány alakul ki. Egy ideje már leszokott a főzetről, azonban bőrének színe nem fakul. Állapota nem súlyos.

Az ezüstkolloid-diétát egyesek antibakteriális és immunerősítő hatása miatt alkalmazzák, mások azonban csak egyszerű kuruzslásnak tartják.