Halálos ámokfutás Marylandben

Vágólapra másolva!
Öt embert lőttek le szerda este és csütörtökön néhány kilométeres körzeten belül a nyílt utcán Washington nyugati, marylandi elővárosaiban. Montgomery megye illetékeseinek feltételezése szerint a gyilkosságok összefügghetnek, bár az áldozatoknak a nyomozás eddigi állása szerint semmi közük egymáshoz.
Vágólapra másolva!

A rendőrök egy fehér furgont keresnek, amelyet több lövöldözés helyszínén is láttak. Az első áldozat egy 55 éves férfi volt, egy élelmiszerbolt előtt lőtték le szerda este. Csütörtök reggel egy motoros fűnyírón ülő férfit lőttek le, jó fél órával később egy benzinkútnál pedig egy taxisofőrt. Valamivel később egy nőt fejbe lőttek, egy padon ült a postahivatal előtt, majd egy másik nőt egy másik bezinkútnál, amint éppen a kocsiját porszívózta.

A Montgomery megyének ez a része jó környéknek számít, és ennyi gyilkosságra alig 16 óra leforgása alatt még nem volt példa. A megye iskolái felfüggesztették szabadtéri programjaikat, az elővigyázatosság egyelőre továbbra is érvényben marad.