Visszafoglalták az indiai templomot

Vágólapra másolva!
Kommandósok foglalták vissza Indiában azt a hindu templomot, amelyben fegyveres támadók harminc embert megöltek, és több százat túszul ejtettek. Mindkét támadót lelőtték, de három rendőr is meghalt az akció során.
Vágólapra másolva!

Indiai kommandósok szerda reggel, 14 órás ostrom után a két támadó lelövésével véget vetettek a gandhinagari hindu templom elleni támadásnak, amelynek során az ismeretlen behatolók harminc embert megöltek, hetvenet megsebesítettek és több százat túszul ejtettek.

A fegyveres támadók kedden hatoltak be a nyugat-indiai szent helyre, miközben ott több mint hatszáz zarándok imádkozott. Tüzet nyitottak a hívekre, és több kézigránátot is felrobbantottak.

Az indiai hadsereg különleges egységeinek szerdára sikerült ártalmatlanná tenniük a támadókat, akik - géppisztollyal és kézigránátokkal védekezve - több mint fél napon át sikeresen ellenálltak a hagyományosan kiképzett katonák ostromának. Mindkét támadót lelőtték, de a kommandó, illetve a rendőrség tagjai közül is elesett három ember.

A templomban imádkozó zarándokok közül több mint ötszázat már kedden sikerült kimenekíteni az épületből. Az utolsó hetvenöt embert az ostrom befejezése után szabadították ki.

Korábban három támadóról tudtak, de ezt az ostrom befejezése után a hatóság cáfolta. Még mindig nem tudják viszont pontosan a fegyveresek kilétét és hovatartozását. Először a hindu többség ellen lázadó iszlám fegyveresekre gondoltak, de mivel borotvált fejű, civil ruhás fiatalokról volt szó, nem kizárt, hogy mégsem muzulmánok a támadók. A fegyvereseknél két, urdu nyelven írt levelet találtak, ezek tartalma egyelőre nem ismert. A mészárlást senki nem vállalta magára.

Gudzsarát államban fél év óta ez volt a legsúlyosabb vérengzés. Tavasszal azonban súlyos erőszakhullám pusztított a muzulmánok és a hinduk között: összesen ezernél is több embert - főként muzulmánt - öltek meg, miután februárban felgyújtottak egy hindu zarándokokat szállító vonatot, és a tűzben ötven utas odaveszett. A keddi támadás miatt vallási vezetők és nemzetközi emberi jogi szervezetek az erőszak kiújulásától tartanak.