Macedóniában az ellenzék győzött

Vágólapra másolva!
Ljubcso Georgievszki elismerte kormánya vereségét, miután az ellenzék győzött a vasárnap tartott macedón választásokon. Az elmúlt napok összetűzései miatt jelentős erők vigyáztak a rendre, a voksolás tisztaságát pedig 900 nemzetközi megfigyelő vigyázta.
Vágólapra másolva!

Elismerte kormánya választási vereségét hétfőn hajnalban Ljubcso Georgievszki macedón kormányfő. A miniszterelnök televíziós beszédében megerősítette, hogy a részeredmények tanúsága szerint pártkoalíciója, a Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) kénytelen átadni a kormányzást a volt kommunista Branko Crvenkovszki Macedón Szociáldemokrata Szövetsége vezette baloldali koalíciónak. "Ebben a percben már teljesen világos, hogy nem tudunk új kormányt alakítani. Gratulálunk a győztesnek" - mondta Georgievszki nem sokkal éjfél után, hozzátéve, hogy pártja erős ellenzék lesz.

A voksok 33 százalékának összeszámlálása után 80 ezer szavazat volt a különbség a két fő pártszövetség között. Pontos számadatokat még nem tettek közzé, egy nemzetközi felmérés szerint mintegy 41-24 százalék az arány a két fő rivális párt között Crvenkovszkiék javára. A részvétel elérte a 70 százalékot.

Georgievszki úgy vélte, Macedónia történetében ez volt a legdemokratikusabb választás. Külön üdvözölte a kormányfő a szavazás békés lebonyolódását, mivel korábban etnikai összetűzésektől féltek. Ez volt az első voksolás az országban azóta, hogy tavaly fegyveres összecsapások zajlottak a kisebbségben lévő albánok és kormányerők között főként az ország északkeleti részében.

Crvenkovszki nyilatkozatában megköszönte a szavazók bizalmát, és üdvözölte a nép bölcs döntését, amellyel szerinte értésre adták, tudják, kinek kell mostantól fogva vezetnie az országot. A kormány bukásához hozzájárult, hogy a szavazók jelentős része korruptnak és tehetetlennek látta a kabinetet - mondta a győztes.

Georgievszki előtt a jelenlegi kormány albán partnere, az Albánok Demokratikus Pártja (DPA) is elismerte, hogy a voksoláson kudarcot vallott a nemrég alakult Demokratikus Unió az Integrációért párttal szemben. Utóbbit az egykori lázadóvezér, Ali Ahmeti hívei hozták létre. Az albánok körében Ahmetiék jelentős népszerűségre tettek szert amiatt, hogy számos többletjogot harcoltak ki a 2,2 milliós ország egyharmadnyi albán lakosságának. A DPA vezetője, Arben Xhaferi most bejelentette, hogy az albán ügy érdekében pártja szorosan együttműködik Ahmetiékkal. Ahmeti, aki ellen korábban körözést is adtak ki Szkopjéban, arról beszélt, hogy a szavazók a béke és stabilitás mellett döntöttek, és voksuk az igazi demokrácia iránti óhajt is jelenti.

A biztonsági félelmek miatt jelentős erők vigyáztak a rendre a voksolás napján, még a NATO vezette erők is járőröztek a leginkább veszélyben látott helyeken. A voksolás tisztaságát 900 nemzetközi megfigyelő felügyelte - a helyi választási bizottság szerint nem lehet kétséges, hogy tisztességes és demokratikus volt a szavazás.