Irak szerint koholmányok tömkelege a Bush-beszéd

Vágólapra másolva!
Az iraki miniszterelnök-helyettes bekezdésenként kívánja cáfolni George Bush amerikai elnök ENSZ-közgyűlésen elhangzott beszédét. Tarik Aziz pénteken hazugságnak és koholmánynak minősítette Bush szavait. Az iraki politikus később, egy konkrétan meg nem nevezett időpontban, sajtótájékoztatón kívánja cáfolni az amerikai elnök beszédét.
Vágólapra másolva!

"Hazugságok és koholmányok tömkelege" - jelentette ki pénteken Tarik Aziz iraki miniszterelnök-helyettes az amerikai elnöknek az ENSZ-közgyűlésen elhangzott előző napi beszédéről. "Bekezdésenként fogom elolvasni Bush felszólalását, hogy megcáfoljam az összes hazugságot és elmeszüleményt" - mondta az iraki kormányfő-helyettes a bagdadi tájékoztatási minisztériumban, miután interjút adott egy arab tévének.

Hozzátette: egy későbbi időpontban sajtótájékoztatót fog tartani, ahol részletesen kifejti a beszéddel kapcsolatos észrevételeit. "Egy más alkalommal, az arab és külföldi média képviselőinek jelenlétében válaszolok majd az elhangzottakra" - közölte anélkül, hogy jelezte volna a várható sajtóértekezlet időpontját.

Szaddám szeretője kitálalt/nagyvilag/20020913szaddam.html

Aziz nyilatkozata az első Bagdadban elhangzott válasz Bush erélyes beszédére, amelyben katonai támadással fenyegette meg a tömegpusztító fegyverek kifejlesztésével vádolt Irakot, ha nem engedi vissza az ENSZ fegyverzetellenőreit. Az amerikai elnök felszólalása előtt néhány órával Nadzsi Szabri iraki külügyminiszter kijelentette: Irak minden rendelkezésére álló fegyverrel - "még konyhakésekkel, karókkal és kövekkel" is - védekezni fog, ha támadás éri.

Közvetlenül Bush felszólalása után Mohamed Duri iraki ENSZ-nagykövet hiteltelennek és bosszútól vezéreltnek nevezte George Bush kijelentéseit.