Iraknak négy atombombája lehet éveken belül

Vágólapra másolva!
Pár éven belül négy atombombával rendelkezhet Irak - áll abban a jelentésben, melyet az Amerikai Tudósok Föderációja készített. A dokumentumot, melynek egyes elemei állítólag George Bush amerikai elnök ENSZ előtti beszédében is szerepelnek majd, egy spanyol lap tette közzé. A jelentés szerint az elmúlt két évben 70 kilogramm dúsított uránt csempésztek török fegyvercsempészek Irakba.
Vágólapra másolva!

Az Amerikai Tudósok Föderációjának (FAS) jelentése szerint Szaddám Huszein iraki elnök négy atombomba előállítására elegendő dúsított uránnal rendelkezik, amelynek nagy részét a volt Szovjetunió országaiból szerezte be, török fegyvercsempész bandák segítségével - közölte csütörtökön a spanyol La Razón.

A lap szerint a jelentés elkészítésében az amerikaiak mellett brit tudósok is részt vettek, és állítólag George W. Bush amerikai elnök csütörtöki ENSZ-felszólalásának néhány adata is ebből származik.

EU: Van alap az Irak elleni támadásra/nagyvilag/20020912rasmussen.htmlBush ultimátuma az ENSZ-nek és Iraknak/nagyvilag/20020912bush.html

A dokumentum szerint "Huszein sokkal intenzívebben és magasabb szinten építette újjá atomfegyverkezési programját, mint amilyen az 1991-es, az Öböl-háború előtti volt". Irak az utóbbi két évben körülbelül 70 kilogramm dúsított uránt szerezhetett be a nukleáris fegyvercsempészettel is foglalkozó török maffián keresztül. A szakemberek úgy vélik Szaddám képes arra, hogy néhány éven belül négy olyan atombombát állítson elő, mint a Hirosimában és Nagaszakiban ledobtak.

A jelentés készítői bizonyítottnak látták, hogy az iraki elnök tömegpusztító fegyverek, elsősorban atomfegyverek előállításával foglalkozott. Szerintük az atomprogram kétszer olyan intenzíven folyik, mint a biológiai és kémiai fegyverek előállítása.

A jelentés elkészítésében az amerikai és brit tudósok alapvető segítséget kaptak egy iraki kollégájuktól, bizonyos Khadir Hamzától, aki az iraki atomprogram egyik irányítója volt, de az Öböl-háború után emigrált. Hamza szerint Szaddám már a háború előtt közel volt az atombomba előállításához.

A La Razón - észak amerikai titkosszolgálati forrásokra hivatkozva - azt is közölte, hogy az engedélyezett iraki olajeladás nem csak a lakosság élelmiszerrel és gyógyszerekkel való ellátását szolgálta, hanem a radioaktív alapanyagok beszerzését is. A 2000-ben az olajexporttal keresett kétmilliárd dollár egy része is ilyen beszerzést szolgált, a volt Szovjetunió országaiban, a "török kapcsolat" segítségével.

A La Razón külön listán ismertette az utóbbi három év atomfegyver-csempészési adatait. A származási helyek közt szerepelt Moldávia, Kazahsztán, Románia, Törökország és Üzbegisztán.