Csehország nem vesz Gripeneket

Vágólapra másolva!
A cseh kormány elállt attól a tervétől, hogy 24 darab Jas-39 Gripen típusú vadászgépet vásároljon a brit-svéd BAE Systems/Saab konzorciumtól. A kormány az árvízvédelmi többletkiadásokkal indokolja a légierő felújításának elodázását.
Vágólapra másolva!

Az ország légtere védelmének új módjáról decemberben a NATO prágai csúcstalálkozója után várható döntés - jelentette be csütörtökön Jaroslav Tvrdík cseh védelmi miniszter, aki szerint a kormány erről szerdán este zárt ülésen döntött.

- A határozat értelmében alternatív megoldásokat kell kidolgoznom az ország légterének a védelmére, mégpedig úgy, hogy a kormány december végéig dönteni tudjon az ügyben - nyilatkozta a közszolgálati rádiónak a miniszter. Kifejtette: Prága tárgyalásokat kezd néhány ország kormányával egy másfajta megoldás érdekében. Elképzelhető vadászgépek bérlése, illetve régebbi típusú gépek megvásárlása is.

A CTK cseh hírügynökség szerint nem kizárt, hogy Prága Magyarországhoz hasonló módon vadászgépek bérlésével oldja meg légvédelmének korszerűsítését. A hírügynökség ugyanakkor emlékeztet: programnyilatkozatában a szociáldemokrata-kereszténydemokrata-liberális kormány "nemzeti eszközökkel" ígérte megoldani az ország légvédelmének a biztosítását. A cseh védelmi miniszter már augusztus közepén a Csehországot ért és hatalmas károkat okozó árvíz után kijelentette, hogy javasolni fogja a kormánynak a vadászgépvásárlási tervek módosítását.

A cseh kormány 24 darab Jas-29 Gripen vadászgépet szeretett volna vásárolni kétmilliárd euró értékben. A vadászgépvásárlást az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt, valamint Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja is elutasította, s nem volt egyértelmű támogatása a kormánypártok körében sem.