A cseh kormányfő maradásra szólította fel a romákat

Vágólapra másolva!
Vladimír Spidla kormányfő felszólította a csehországi romákat, hogy ne távozzanak külföldre, ahol többnyire sikertelenül próbálnak menekült státust szerezni, inkább otthon maradva segítsenek a kormánynak megoldani a problémákat.
Vágólapra másolva!

"A kormány tudatában van annak, hogy az önök helyzete néha nagyon nehéz, hogy a mindennapi életben gyakran szociális és gazdasági problémákkal, olykor diszkriminációval és rasszista jelenségekkel találják magukat szemben. Megértem, hogy ez önök számára nem egyszerű, de a távozással semmit sem oldanak meg" - jelentette ki Spidla nyilatkozatában, amelyet Anna Stárková kormányszóvivő tolmácsolt csütörtökön délután újságíróknak.

Csehországból az utóbbi hónapokban újabb roma menekülthullám indult meg Nagy-Britannia felé. Csak július első felében több mint 180 cseh roma kért politikai menedéket a szigetországban. A korábbi években a cseh romák Kanadába és a skandináv országokba menekültek.

A Nyugatra menekülő cseh romák problémájával csütörtökön a kormány romaügyi tanácsa is foglalkozott. A tanács javasolta, hogy a rendőrség szigorúbban ellenőrizze a romák körében elharapódzott üzérkedést, illetve hogy azok a romák, akik külföldön menedéket kérnek, Csehországban már ne kaphassanak szociális támogatást. Spidla szerint ugyanis számos roma csak azért kér menedéket Nyugaton, mert ebből anyagi haszna származik.

A miniszterelnök a romákat emlékeztette: elődeik a XIV. század során telepedtek meg Csehországban, s akár akarják, akár nem, a gyökereik már ezen a földön vannak. Ugyanakkor megígérte, hogy a kormány újabb programokat dolgoz ki a romák támogatására.

Csehországban mintegy 150 ezer roma él, bár a népszámláláskor hivatalosan csak töredékük vallotta magát romának. A romák és a fehérek együttélése nem problémamentes, amit a hatóságok is elismernek.