Szedi áldozatait a törzsutas-kedvezmény Németországban

Vágólapra másolva!
A szolgálati repülőutak során szerzett törzsutas-kedvezmények magáncélú felhasználása miatt szerdán lemondott berlini tartományi szenátori tisztségéről Gregor Gisy, a Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS) képviselője. Ugyanebből az okból mondott le Cem Özdemir Gisy, a Zöldek frakciójának belpolitikai szóvivője is.
Vágólapra másolva!

Gisy - aki egyben berlini parlamenti mandátumáról is lemondott - döntését ismertetve kijelentette: "A szolgálati utak során szerzett jutalompontok magáncélú felhasználásával olyan hibát követtem el, amelyet nem tudok megbocsátani magamnak."

A posztkommunista PDS korábbi vezető politikusa már hétfőn beismerte, hogy a Bundestag képviselőjeként, a szolgálati utak során 2000-ben és 2001-ben szerzett jutalompontokat több alkalommal magáncélra használta fel, beleértve családtagjait is. "Mindez hiba volt" - jelentette ki Gisy, aki január óta gazdasági szenátori tisztséget töltött be a berlini tartományi parlamentben.

Gregor Gisy, az egykori NDK összeomlásakor az akkori állampárt, az NSZEP utolsó pártvezetője volt. Ezt követően 1990 és 2000 között a kommunista utódpárt, a PDS szóvivője, majd frakcióvezetője lett a német parlamentben, a Bundestagban.

Gregor Gisy néhány napon belül egy hasonló ügylet második áldozata. Múlt hét pénteken a németországi Zöldek frakciójának belpolitikai szóvivője, Cem Özdemir ismerte be, hogy a szolgálati repülőutak során szerzett jutalompontok magáncélú felhasználását, és ennek következményeként bejelentette visszavonulását szövetségi politika színpadáról.

A berlini tartományi parlamentben a PDS-sel koalíciót alkotó SPD frakcióvezetője sajnálkozásának adott hangot Gisy lemondása miatt, ugyanakkor bírálattal is illette a PDS politikusát.