Kijárási tilalom és félelem Betlehemben

Vágólapra másolva!
Néhány éve a nyári szezonban csak hosszas sorbanállás után lehetett bejutni a betlehemi Születés Templomába, amely a keresztény hit szerint Jézus születésének helyén áll, így rendkívül népszerű zarándokhely volt. Ma üresen tátong az épület, a város turisztikai vonzerejére épült szállodák, üzletek sora tart zárva. A korábban békés városban a kijárási tilalom miatt most egy héten kétszer hagyhatják el házaikait az emberek. Kétszer hat és fél órában megbolydulnak az utcák, terek, egyébként csönd mindenütt. Csak az őrjárat páncélos harckocsijai zúgnak el. Makai József riportja Betlehemből.
Vágólapra másolva!

Kedden, azelőtt, hogy Madzsid Atta felrobbantotta magát Jeruzsálemben, a Próféta utcában, Izrael ideiglenesen feloldotta a kijárási tilalmat Betlehemben. A kijárási tilalmat hetente kétszer, általában kedden és szombaton függesztik fel, mondták betlehemiek. Kedden a város lakói reggel 9 órától délután fél négyig lehettek az utcán.

Ezt az időt sokan arra használták fel, hogy készleteiket feltöltsék. A bazárban a jóformán friss húst kínáló hentesek a legyeket a marhacombra, a fél birkára kötözött petrezselyemmel űzik el. A piac forgalmas, de korántsem üzemel teljes kapacitással: a boltok nem mindegyike nyitott ki. A zöldséges pultok is foghíjasak. A szuvenír-boltban valaki hatalmas művirág-halmot igazgat, miközben a csokorból a Happy Birthday dallama szól - az érdeklődők hiányáért ezúttal nem feltétlenül a rendkívüli állapot okolható.

Betlehemben szezonvégi a hangulat. A város alapvetően a keresztény-turizmus iparárból él - turista viszont mutatóba sincs. A Jeruzsálem közelében lévő ellenőrző pont után az alacsony fákkal szegélyezett úton Betlehem felé gyalogolva csak bezárt szálláshelyeket és emléktárgyboltokat látunk.

A Bethlehem Souvenir Center felirattal díszített homlokzatú épületről még nem szerelték le a Merry Christmas 2000 felirat lámpasorát. A Paradise szálló bejáratán golyónyomok, az ablakok betörve. A hotel nem üzemel. Az utcáról napok óta nem szedték össze a szemetet, a törmelék pedig még korábbról való. Az útra telepített izraeli támaszpontot helyenként bokáig érő porban talpalva kerüljük meg.





A Születés Temploma


A templom-együttesnél korábban órákat kellett sorban állni. Most rajtunk kívül csak két zarándok látogatta meg Jézus születésének helyét. A Születés Temploma melletti emlék- és kegytárgyboltok egy kivételével zárva vannak. Jakob Giacaman is csak azért nyitott ki, mondja, hogy kiszellőztesse a műhelyt és a boltot. Az idestova négy generáció óta a Giacaman tulajdonában lévő helyiségek régi épületben vannak, "bedohosodik, ha nem szellőztetek", mondja.

Az első Giacaman 1320 körül a keresztesekkel érkezett Olaszországból. A kőfaragó ős betlehemi és jeruzsálemi építkezéseken dolgozott, és annyi munkája volt, hogy megnősült és maradt. A Giacaman család ma is katolikus. Műhelyükben - a felirat szerint - olajfát dolgoznak fel. Két munkása a megformált, ám még csiszolatlan faragványokat ellenőrzi, éles késsel igazítva azokon. "Korábban 50 munkásom volt, most ötnek alig tudok munkát adni", mondja.

A közel 2 éve tartó második palesztin intifáda sokat ártott, az elmúlt hónapok eseményei pedig leépítették az üzletmenetet. Giacaman szerint családja felélte tartalékait. "Valaha havi 10 ezer dolláros bevételem volt. Most 3 hónapja az áramot nem tudom kifizetni". A kifizetetlen számlák egy része akkor keletkezett, amikor radikális palesztin fegyveresek vették be magukat a Születés Templomába. Az épületet körülzáró izraeli katonák beköltöztek a boltba. "Használták a vizet, az áramot, és semmiért sem fizettek. Eltüzelték az 50 dolláros emléktárgyakat" - mondja Giacaman. Földjére sem tud rendszeresen kijárni, a vízigényes vetemények kiszáradtak a perzselő napon.