Egy amerikai készítheti el Diana emlékkútját

Vágólapra másolva!
Ovális, vízzel töltött kőgyűrű emlékeztet majd Diana walesi hercegnőre Londonban. Az emlékkút megtervezésével egy amerikai tájépítészt bízott meg az emlékműről döntő bizottság. A tervek kivitelezéséhez a napokban hozzá is kezdenek, hogy Diana halálának 2003-as évfordulójára elkészüljön a mű.
Vágólapra másolva!




Az emlékkút látványterve


A győztes terv megvalósításához azonnal hozzá is kezdenek, hogy 2003 augusztusára, Diana halálának hatodik évfordulójára kész legyen az emlékmű. A terv azonban nem nyerte el mindenki tetszését. Diana egy barátnője, Vivienne Parry csalódott, a szerinte pocsolyára emlékeztető díszkút nem illik az utóbbi idők egyik legnépszerűbb britjéhez.

A Diana-emlékkút a brit királyi parkok honlapjánhttp://www.royalparks.gov.uk/dpowmf/index.htm

A bizottság több mint 100 ötlet közül választott ki két tervet, a másik döntős egy indiai designer, Anish Kapoor volt, aki 16 méter magas vízkupolát álmodott Diana emlékére. Az emlékkútról hoszadalmas vita folyt a bizottságban, többször is el kellett halasztani a döntést.

A győztes ötlet alapján egy domboldal tetejéről két irányba folyik lefele a víz, majd a lejtő alján egy kis tavacskában egyesül ismét. A helyszínt éjszakára kivilágítják. A kőből készült meder sekély vizében gyermekek is pancsolhatnak majd - írja a BBC.