A pilótákat okolják az ukrán légi balesetért

Vágólapra másolva!
Ukrajna főügyésze hanyagsággal vádolta annak a vadászgépnek a két pilótáját, amelyik szombaton egy légiparádé nézői közé esett, ezzel kioltva 83 ember életét. A főügyész szerint a pilóták szabálytalan repülési útvonalon haladtak, és ezzel bűncselekményt követtek el.
Vágólapra másolva!

Az ukrán főügyész, Szvjatoszlav Piszkun hanyagsággal vádolta annak a gépnek a pilótáit, amelyik szombaton egy légibemutató nézői közé esett Lembergben. A világ legsúlyosabb légibemutató-katasztrófájában 83 ember vesztette életét, és 116-an sérültek meg. A harci gép pilótáinak sikerült katapultálniuk, így túlélték a szerencsétlenséget.

A baleset miatt több magas rangú katonai vezetőt őrizetbe vettek, a gép pilótáit pedig előzetes letartóztatásba helyezték - írja a BBC. Az ukrán főügyész szerint ugyanis a pilóták súlyos bűncselekményt követtek el azzal, hogy a nézők feje felett hajtották végre a gyakorlatukat. "Úgy gondolom, hogy a baleset katonai hanyagság miatt következett be, és ez egy speciális kategóriája a bűncselekményeknek" - mondta Piszkun. Szakértők szerint ugyanakkor a rendezők követtek el hibát azzal, hogy megengedték, hogy a nézők a bemutatón szereplő gépek röppályája alatt álljanak.

A szerencsétlenség lehetséges okai között felmerült az is, hogy a Szu-27-esnek leállt a hajtóműve. Ezt egyelőre vizsgálják, de a baleset okai közül nem zárták ki a terrorcselekmény eshetőségét sem.