Iraki ellenzékkel tárgyal az USA

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok hat iraki ellenzéki csoportot hívott meg augusztusra Washingtonba, hogy megbeszéléseket folytassanak Szaddám Huszein iraki elnök hatalmának megdöntéséről - jelentette be szombaton a meghívottak közül három szervezet.
Vágólapra másolva!

Az amerikai külügyminisztérium csak annyit közölt, hogy tervezik az ilyen jellegű tárgyalásokat, de egyelőre egyeztetés alatt áll a folyamat az iraki ellenzékkel. Frederick Jones külügyi szóvivő az AP hírügynükségnek két lehetséges dátumot említett: augusztus 9-et vagy 16-ot, helyszínként pedig a védelmi, illetve a külügyminisztériumot jelölte meg.

Augusztusra valószínűsítik Irak lerohanását/nagyvilag/20020723augusztusra.htmlAmerikai légicsapás Irakra/nagyvilag/20020719amerikai.html

A londoni székhelyű ellenzéki szövetség, az Iraki Nemzeti Kongresszus (INC) szóvivője elmondta, hogy a különböző emigráns csoportokat összefogó szervezet elfogadja a meghívást. Nabil Muszavi hozzátette: ez az első alkalom, hogy a Pentagon, a külügyminisztérium és több amerikai szervezet egységes álláspontot alakított ki az ügyben, és közösen az iraki ellenzék meghívását javasolta. Muszavi szerint az iraki ellenzéki csoportok képviselői azzal a céllal mennek Washingtonba, hogy megismerjék a hazájukkal kapcsolatos amerikai álláspontot, s azt, hogy George Bush elnök kormányzata elszánta-e magát Szaddám Huszein megbuktatására.

Július elején volt iraki katonai vezetők és ellenzéki képviselők találkoztak Londonban, a megbeszéléseken részt vettek a Pentagon és az amerikai külügyminisztérium képviselői is, júniusban pedig amerikai tisztségviselők két kurd szervezet vezetőivel vitatták meg a Huszein utáni Irak lehetőségeit.