Moussaoui vallomást tesz szeptember 11-ről

Vágólapra másolva!
Zacarias Moussaoui, az Egyesült Államokban a tavaly szeptember 11-i terrorcselekményekkel összefüggésben vád alá helyezett, marokkói születésű francia állampolgár csütörtökön közölte, hogy bűnösségének részleges elismerését tartalmazó vallomást kíván tenni.
Vágólapra másolva!

Moussaoui a vád szerint az összehangolt terrorcselekményben való részvételre készült, s abban, hogy ő legyen a negyedik elrabolt repülőgépen az ötödik géprabló, csak az akadályozta meg, hogy előzőleg letartóztatták, mert gyanút ébresztett maga ellen egy amerikai pilótaképző iskolában.

Egy héttel ezelőtt Moussaoui a bíró előtt közölte, hogy az al-Kaida tagja volt, és hogy tudomással bírt arról, mi készült szeptember 11-én. A bíró akkor arra szólította fel, hogy újból gondolja át, milyen vallomást kíván tenni.