Normalizálódik Ausztria és Izrael kapcsolata

Vágólapra másolva!
Ariel Saron izraeli miniszterelnök bejelentette, hogy Izrael és Ausztria ismét helyreállítja a nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatokat. A két ország közötti elhidegülést Jörg Haider pártjának kormányba kerülése okozta.
Vágólapra másolva!

Ariel Saron javasolta Simon Peresz izraeli külügyminiszternek, hogy tegyen erőfeszítéseket az Ausztriához fűződő kapcsolatok megújítása érdekében. Az izraeli kormányfő a hesseni tévé műsorában nyilatkozott, amelyet szerda este 23 órakor az ARD német televízió sugároz. Az APA osztrák hírügynökség kedden előre részleteket közölt Saron beszédéből.

"A probléma megoldása nem a bojkott, hanem a párbeszéd és mindazok mozgósítása, akik hisznek a demokráciában" - mondta. Saron a továbbiakban kizárta, hogy olyan európai országokat bojkottáljanak, ahol a jobboldali-radikális pártok feltűnő megerősödése tapasztalható, vagy ahol szélsőjobboldali pártok az utóbbi időben választási sikereket értek el, mint például Dániában, Hollandiában és Franciaországban.

Jörg Haider pártjának 2000 februárjában történt kormányba kerülése, illetve az osztrák néppárti-szabadságpárti kormány megalakulása után Izrael hazarendelte nagykövetét Bécsből, és a diplomáciai kapcsolatok megszakításával fenyegetőzött, amit azonban végül nem váltott valóra. A zsidó állam most ügyvivői szinten képviselteti magát Ausztriában.