Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozták a Nagy-Britannia legsúlyosabb tömeggyilkosának tetteiről készült jelentést. A nyomozás szerint Harold Shipman manchesteri orvos 215 páciensét ölte meg 1975 és 1998 között.
Vágólapra másolva!

Az 56 éves Shipmant 2000 januárjában már életfogytiglani börtönre ítélték 15 betegének haláláért, akiket heroininjekcióval ölt meg. A rendőrség azonban később a többi gyanús körülmények között elhalálozott betegeinek ügyében is nyomozást kezdett.

Shipman áldozatainak többsége egészséges közép-, illetve időskorú nő volt. A 215 áldozat közül 171 nő és 44 férfi volt, a legidősebb egy 93 éves nő, a legfiatalabb pedig egy 41 éves férfi.

A férfi Manchester egyik elővárosában praktizált, ahol korábban elismert és tisztelt orvosnak számított. A gyilkosságok idején három különböző helyen dolgozott, az egyik állásából azért bocsátották el, mert szabálytalanul írt ki morfiumszármazékokat - írja a BBC. A nyomozás kétezer oldalas dokumentációja szerint Shipman először 1975 márciusában végzett egyik betegével.