USA: 10 hónap alatt 600 külföldit tartóztattak le

Vágólapra másolva!
Több mint hatszáz külföldi állampolgárt vettek őrizetbe és hallgattak ki az Egyesült Államokban a tavaly szeptember 11-i terrortámadások után.
Vágólapra másolva!

A Detroit Free Press című amerikai napilap csütörtöki száma szerint a washingtoni igazságügy-minisztérium most először hozta nyilvánosságra a letartóztatottak számát egy szenátor írásbeli megkeresésére.

Carl Levin, Michigan állam demokrata párti szenátora szerint a minisztériumnak több mint három hónap kellett, hogy válaszoljon levelére. Levin szerint a tárca válasza több kérdést is felvet, például azt, miért volt szükség ennyi ember letartóztatására és zárt ajtók mögötti kihallgatására.

Polgárjogi csoportok az adatok nyilvánosságra hozatala után azonnal aggodalmukat fejezték ki az őrizetbe vételek magas száma miatt és azért, mert Washington több száz embert megfelelő eljárás nélkül utasított ki az országból.