Izraeli telepesekre támadtak Ciszjordániában

Vágólapra másolva!
Rálőttek az izraeli telepesek autóbuszára Náblusz és Rámalláh között. Az első jelentések szerint 7 személy meghalt, több mint 20 megsebesült.
Vágólapra másolva!
Lelőtték az Iszlám Dzsihád egyik vezetőjét/nagyvilag/20020709lelottek.html

Éppen elhaladt az izraeli telepeseket szállító autóbusz a ciszjordániai Emanuel mellett, amikor felrobbant a pokolgép. A támadók ezután tüzet nyitottak a járműre.

A merényletben heten meghaltak, több mint húszan pedig megsebesültek.

A robbanásnak és a lövöldözésnek a busz és a mögötte haladó jármű utasai lettek áldozatai. A mentősök szerint többek sérülése súlyos - jelentette a CNN.

A rendőrség három támadót keres. Az izraeli rádió szerint a merénylő az izraeli hadsereg egyenruháit viselte.

A merényletért még senki sem vállalta a felelősséget.

A Náblusz és Rámalláh közötti úton korábban is voltak incidensek. December 12-én hasonló támadásban 10 telepes vesztette életét.