Rendkívüli védelmet kap Tony Blair

Vágólapra másolva!
Rendkívüli módon megerősítették Tony Blair brit miniszterelnök védelmét. Hétfői londoni értesülések szerint a kormányfő őrzése - mint a Downing Street egyik illetékese közölte - a korábbinál jóval szigorúbbá vált. Minderre nem a francia elnök elleni merénylet miatt került sor, hanem az al-Kaida terrorszervezet várható támadására készülve.
Vágólapra másolva!

Megháromszorozták azoknak a fegyveres személyeknek a számát, akik a különböző helyszíneken a miniszterelnököt védik, a rendőrséget pedig különleges kiképzésben részesítették egy esetleges támadás elhárítására.

Bár az ezzel kapcsolatos hírek egy nappal azután láttak napvilágot, hogy Párizsban merényletet kíséreltek meg Jacques Chirac francia köztársasági elnök ellen, a Londonban bejelentett intézkedéseknek nincs köze a francia fővárosban történtekhez. Tony Blair védelmének megerősítése azért vált szükségessé, mert hírszerzői jelentések azt valószínűsítették, hogy öngyilkos merénylet készül ellene.

Ezzel összefüggésben idézték a brit hírszerzés magas rangú képviselőjét, aki úgy vélekedett: "Ma már nem az a kérdés, hogy indít-e, hanem az, hogy mikor indít támadást Oszama bin Laden terrorszervezete, az al-Kaida Nagy-Britannia ellen." Az említett forrás rámutatott: Tony Blairt mindenekelőtt azért fenyegeti veszély, mert az Afganisztán ellen indított amerikai támadás és általánosságban a terrorizmus elleni harc egyik legodaadóbb támogatója volt, és George Bush amerikai elnök legszorosabb szövetségesének számít.

A hírszerzői figyelmeztetések nyomán a Scotland Yard mindenekelőtt arra igyekszik felkészülni, hogy az al-Kaida megbízottai vagy Blair ellen indítanak közvetlen támadást, vagy öngyilkos robbantást hajtanak végre London központjának "olyan épületénél, amely a város egyik jelképe".

A rendőrség egységeit olyan miniatűr berendezésekkel szerelték fel, amelyek képesek a robbanószerkezetek észlelésére. A belügyminisztérium kutatórészlegét pedig olyan Izraelben már alkalmazott robotok kifejlesztésére szólították fel, amelyek képesek robbanószerkezetek észlelésére, illetve hatástalanítására.

Londoni sajtóértesülések szerint a hatóságok nem csak a miniszterelnök, hanem felesége, Cherie Blair és gyermekeik védelmét is jelentős mértékben megszigorították.