Afgán katonai segítség az USA-csapatoknak

Vágólapra másolva!
A dél-afganisztáni Kandahár kormányzója csütörtökön bejelentette, hogy az afgán fegyveres erők állományának tagjaiból létrehoztak egy négyszáz fős különleges alakulatot az al-Kaida terrorszervezet és a tálibok helyi harcosainak felkutatására és leküzdésére.
Vágólapra másolva!

Gul Agha kormányzó közölte, azért hozták létre az alakulatot, hogy az amerikai hadsereg ne teljesen önállóan hajtsa végre akcióit. Kandahár környékén történt tíz nappal ezelőtt, hogy amerikai gépek téves bombázást hajtottak végre, és megöltek 48 embert, jórészt egy esküvő résztvevőit.

Az alakulatban rendőrök, a tartományi, illetve a kabuli kormányhadsereg katonái és a hírszerzőszolgálat tagjai vesznek részt.