Vita a női püspökökről

Vágólapra másolva!
Megosztja az anglikán egyházat a női püspökök kinevezésének kérdése. A papok negyede ellenzi ezt, húsz százalékuk pedig elhagyná az egyházat is emiatt.
Vágólapra másolva!

Az anglikán egyház vezető testülete, a zsinat mostani ülésén szóba került az egyházat leginkább megosztó kérdés, a női püspökök kinevezése is.

Nagy felháborodás követte nyolc évvel ezelőtt is az első női pap beiktatását, akkor a lépés miatt több mint 400 pap hagyta ott az egyházat. Sokan attól tartanak, hogy a logikus lépésnek tűnő kinevezések miatt újból összetűzésbe kerülhetnek az egyházon belül a modernizálók és a tradicionalisták. Ezt csak tovább erősíti az a felmérés, mely szerint a papok negyede ellenzi a női püspökök kinevezését, 20 százalékuk pedig kész elhagyni az egyházat is emiatt.

Nem ez az egyetlen vitatott téma az anglikán egyházon belül, ugyanis sokak szerint napjainkban már elavult, és így nincs szükség miseruhára - írja a BBC.