Havelt nem zavarnák a kommunisták

Vágólapra másolva!
Václav Havel, aki egykor a kommunista rendszer nyílt ellenzője volt, s ezért a börtönt is megjárta, a múltban sosem titkolta kifogásait és ellenérzéseit Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjával szemben, azt nyilatkozta: nem zavarná, ha a cseh kommunisták bekerülnének a képviselőház vezetésébe.
Vágólapra másolva!

"A kommunista párt iránti minden kifogásom ellenére tiszteletben fogom tartani, ha valamelyik képviselője alkotmányos tisztséggel lesz megbízva" - jelentette ki Havel abban az interjúban, amelyet szerdán este adott a cseh közszolgálati rádiónak.

Havelt korábban gyakran bírálták, hogy államfői tisztségében nem tartotta a kapcsolatot a kommunista párttal. Ez a kritika legutóbb a júniusi választások után hangzott el, amikor a kormányalakítással kapcsolatban találkozott a pártelnökökkel, kivéve a kommunistákat. Havel a bírálatot azzal utasította el, hogy a kommunistákkal senki sem akart kormányt alakítani, tehát a megbeszélés felesleges lett volna.

A szerdai interjúban Havel visszautasította azt a véleményt, hogy a kommunista párt következetes mellőzésével maga is hozzájárult a kommunisták és a baloldal népszerűségének növekedéséhez és választási sikerükhöz.

A június 14-15-én megtartott képviselőházi választáson a cseh parlamenti pártok közül a kommunista párt volt az egyetlen, amely 1998-cal összehasonlítva jelentősen növelte képviselői számát. Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja a szavazatok 18,5 százalékát szerezte meg, s ezzel mandátumainak számát 41-re növelte, ami 17-tel több a négy évvel korábbinál.

"Úgy vélem, hogy a szavazók nem a kommunista ideológiát akarták támogatni, hanem tiltakozni kívántak a mai valóság ellen. Az ellen, hogy a politika és a politikusok elszakadtak az emberek mindennapi gondjaitól. Ezért a kommunistákra szavazók között szerintem sok volt a tiltakozó hang" - jelentette ki Havel.

Az államfő nem tart attól, hogy a jövőben tovább nőne a kommunisták támogatottsága és befolyása. "Nem tartom valószínűnek, hogy a fiatalabbak nagyobb mértékben a kommunisták felé fordulnának" - vélte Havel a rádióban.