Lakodalmat bombázott az USA-légierő Afganisztánban

Vágólapra másolva!
Tévedésből egy afgán lakodalomra szórták le amerikai harci gépek bombaterhüket hétfőre virradóra a központi Uruzgán tartományban, Kandahártól csaknem 200 kilométerre északkeletre.
Vágólapra másolva!

A helyi idő szerint hajnali egy órakor történt - egy AC-130-as és egy B-52- es által végrehajtott - bombázásnak szemtanúk szerint csaknem százhúsz áldozata van. Helyi források legalább negyven halottról tudnak, az AIP afgán hírügynökség száz halottról tett említést.

A Pentagon egy képviselője is elismerte, hogy az amerikai harci gépek eltévesztettek egy célpontot - egy légvédelmi állást támadtak volna -, s csapásuknak polgári áldozatai is lehettek. Jeff Davis Pengaton-szóvivő szerint légvédelmi ütegek tüzet nyitottak az őrjáratozó "koalíciós felderítő repülőgépekre", a támadást követő légicsapás célpontja "ez a terület" volt. "A ledobott bombákból egy célt tévesztett, a Pentagon azonban nem tudja, hova csapódott be" - tette hozzá.

Egy túlélő a kandahári kórházban úgy nyilatkozott az AP amerikai hírügynökségnek, hogy a támadás hajnali 2 óra körül kezdődött és egészen 4 óráig tartott azt követően, hogy amerikai kommandósok fésülték át a terepet.

A BBC pastu nyelvű hírszolgálatában helyi lakosok elmondták, hogy az áldozatok civilek - többségében nők és gyermekek - voltak. A sebesültek és halottak számát 120 és 150 közöttire becsülték. "Egyetlen tálib, al-Kaida harcos vagy arab sem volt közöttük" - állították.

A kandahári kórházban az AP érdeklődésére megerősítették, hogy a beszállított áldozatok zöme asszony és gyermek. A sebesült gyerekek közül sokat a segítségükre siető falusiak vittek be, szüleik feltehetően odavesztek a bombázásban. A Kabul és vidéke biztonságáért felelős nemzetközi biztonsági erők központja (ISAF) kapcsolatba lépett az amerikai összekötő irodával, amely állítólag nem hallott a célt tévesztett légi csapásról.

A Bahtar hírügynökségnek nyilatkozó Hamid Karzai afgán elnök azonban nemcsak a "váratlan támadásról", de pontos helyéről is tudott. Közölte, hogy most próbálnak segítséget szervezni és a határügyi minisztériumból egy bizottság már a helyszínre indult.