Tömegek ünneplik a brit királynőt

Vágólapra másolva!
Szombat este 8 órakor egy Buckingham palota beli komolyzenei koncerttel kezdődik a brit királynő uralkodásának 50-ik évfordulójára rendezett ünnepségsorozat. A koncertet a királyi család tizennyolc tagja mellett 12 ezer kisorsolt szerencsés kísérheti figyelemmel kivetítőkön a palota kertjéből. Az este nyolc órakor kezdődő eseményre már délután óta tömegével érkeznek az alattvalók.
Vágólapra másolva!

Ezrek gyülekeznek a Buckingham palotánál Londonban, hogy részt vegyenek a brit királynő tiszteletére tartott koncerten. Az eseménnyel indul az a négy napos ünnepségsorozat, melyen II. Erzsébet trónra lépésének 50-ik évfordulóját ünneplik Nagy Britanniában.

A koncertre, melyen a királyi család 18 tagja is megjelenik - többek között Károly herceg és Camilla Parker Bowls - a nemzeti lottón sorsolták ki a jegyeket. A parkban helyet foglaló vendégek hatalmas kivetítőkön kísérhetik figyelemmel az eseményt. A nyolc órakor kezdődő hangversenyen olyan hírességek lépnek fel, mint Kiri Te Kanawa és Sir Thomas Allen. A záróakkord a brit nemzeti himnusz átdolgozott változatának előadása lesz. A szerencsések, akik jegyet nyertek, megérkezésükkor kis ajándékkosarat kapnak, melyben egyebek mellet egy kis üveg pezsgő is van.

Az ünnepségek hivatalosan hétfőn kezdődnek, országszerte utcabálokat tartanak, és egy pop-koncertet is, amely szintén a Buckingham palotában lesz. A fellépők között Ozzy Osbourne és a Corrs is megtalálható - írja a BBC.

Korábban:

II. Erzsébet és Sir Paul szerelmi éneke

Nem hiányzik a könyvtárából?

Ingrid Seward: A királynő és Diana