Rugova elindult Milosevic ellen tanúskodni

Vágólapra másolva!
Ibrahim Rugova, Koszovó elnöke szerdán elindult Hoolandiába, hogy a Hágai Nemzetközi Törvényszék előtt tanúskodjon Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnök ellen.
Vágólapra másolva!

Rugova még a héten meg is teszi tanúvallomását a testület előtt. A koszovói elnök már több alkalommal is megerősítette, hogy kész tanúskodni Milosevic ellen. Az elnököt valószínűleg több napig hallgatják meg, az ügyészség és Milosevic egyaránt kérdéseket fog neki feltenni - írta a dpa.

A koszovói elnök tanúskodását vélhetően nagy érdeklődés fogja kísérni, hiszen számos, eddig nem tisztázott dologra derülhet fény. Sokan számítanak arra, hogy végre kiderül, miként zajlott le egy héttel a NATO 1999-es légi hadjáratának megkezdése után Rugova rejtélyes kényszertalálkozója Miloseviccsel. A szerbiai állami televízió akkoriban azt jelentette: Rugova követelte, hogy a NATO vessen véget a bombázásnak, és kezdődjenek tárgyalások a tartományi autonómia visszaállításáról.

A tanúskodással kapcsolatban Belgrádban különféle sajtóértesülések láttak napvilágot. Egy napilap például azt írta: Rugova bajt hoz magára, mert Milosevic birtokában van egy hiteles fénykép, amelyen a koszovói politikus Oszama Bin Laden, a világ legkeresettebb terroristája társaságában látható.