<P class="MsoNormal">Az osztrákok kifogásolják a magyar vonat minőségét

Vágólapra másolva!
A Sopronból érkező tehervonat egyik hibás fékje okozta a hat halálos áldozatot követelő balesetet -állapította meg az Osztrák Szövetségi Vasutak. Most azt vizsgálják, hogy a fékhibát már Ebenfurthban észlelni lehetett volna, avagy nem. A Magyarországról érkező szerelvénynek kifogástalannak kellett volna lennie, az első vizsgálati eredmények alapján azonban nem volt az. Hazai szakértők szerint viszont a magyar vasutasok nem felelősek a balestért.
Vágólapra másolva!

Fotó: EPA

Korábban már több bécsi lap is azt állította, hogy emberi mulasztás okozta a keddi vonatbalesetet, melyben hat ember - köztük négy magyar és két jugoszláv állampolgár - vesztette életét. Szerdán a bécsi parlamentben Mathias Reichhold osztrák közlekedési miniszter már fékhibát jelölt meg a baleset okaként.

Az ÖBB vizsgálata szerint a Sopronból érkező GYSEV-tehervonat hibás fékű kocsija eredetileg a szerelvény végén volt, de amikor mozdonycserénél megfordították a vonatot, a fék nélküli vagon közvetlenül az immár osztrák mozdony mögé került. Így az egész mögötte haladó kocsisor fék nélkül maradt. A szerelvény nem tudott megállni a wampersdorfi állomáson - ahol el kellett volna engednie az egy sínpárú szakaszon érkező kamionos vonatot -, s így következett be az ütközés.

Az ÖBB részéről az is elhangzott, hogy a vizsgálat kiterjedtebb volt a szokásosnál, mert a szerelvény Magyarországról érkezett. A nemzetközi vasúti közlekedésben szokásos úgynevezett bizalmi vonatról van szó, amelynek az ugyancsak nemzetközi normák szerint kifogástalan műszaki állapotban kellett volna lennie. A vizsgálat első biztos eredménye azonban azt mutatja, hogy nem volt kifogástalan a szerelvény állapota.

"Bizonyos, hogy a magyar vonat egyik vagonjának hibás volt a fékje" - szól az ÖBB közleménye. Arra is rámutat azonban, hogy az átvételnél a bizalmi vonatok esetében is ellenőrzik a fékrendszert. "Ez Ebenfurthban történt, ahol azonban nem vették észre a hibás vagont. A vizsgálatok részben most erre összpontosulnak" - közölte az osztrák vasúttársaság.

A vagon csütörtökön este különleges műhelyben volt, ahol szimulációs technikával elemzik a balesetet. A vizsgálatnak kell kideríteni, hogy a fékhibát már Ebenfurthban észlelni lehetett volna, avagy nem. Az elemzések elkészítése több napot vesz igénybe.

A vállalat sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta a Kurier című bécsi lap értesülését, amely szerint felfüggesztették állásából az ebenfurthi állomás egyik munkását, aki valószínűleg nem a szerelvény végén, hanem a közepén végezte az ellenőrzést. A Kurier pénteki számában egyébként arról is beszámol, hogy az ÖBB munkatársai 1994-ig Sopronban ellenőrizték az Ausztria felé induló szerelvényeken a fékeket, akkor azonban aláírtak egy bizalmi megállapodást és beszüntették a soproni ellenőrzéseket.

Hazai szakértők szerint a magyar vasutasok nem felelősek a balesetért

A magyar szakértők kielemezték a kedden Ausztriában balesetet okozó tehervonat mozdonyának fekete dobozát és megállapították, hogy a szerelvény Sopron és Ebenfurt között jó fékhatással rendelkezett - közölte Berényi János, a Győr-Sopron-Ebenfurt Vasúttársaság (GYSEV) vezérigazgatója csütörtökön. Ezen a szakaszon a magyar vasutasok feleltek a szerelvényért. Berényi János elmondta, hogy az előírások szerint egy vasúti szerelvény 64 százalékának fékezhető kocsikkal szabad csak közlekednie, ezzel szemben a balesetet okozó tehervonat kocsijainak 84 százaléka állt fékezhető kocsikból. A vezérigazgató úgy tudja, az osztrák vasúttársaság vizsgálata még nem fejeződött be.

Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) korábban nem kívánt állást foglalni, arra hivatkozva, hogy a vizsgálat még tart. Ám az illetékes hangsúlyozta, hogy az ÖBB eleve nem fékhibáról, hanem a fékhatás hiányáról szólt közleményében.

Hat magyart napokon belül kiengednek a kórházból

A magyar sérültek közül az egyik állapotát a többféle sérülés miatt a bécsi Általános Kórház (AKH) orvosa életveszélyesnek mondta. Az illetőt mesterséges kómában ápolják, állapotáról majd csak a több nap múlva várható felébresztése után tudnak pontosat mondani. Egy másik magyar férfi ugyancsak az AKH-ban van: ő csonttöréseket szenvedett, és megsérült egy ütőere, állapotát az orvosok komolynak mondták.

A Donauspitalban lévő magyar beteg állapota stabil. Az a magyar kamionos, akit csodával határos módon négyórai munkával szabadítottak ki a felágaskodott vagonból, a bécsi Lorenz Böhler baleseti kórházban van, s további csoda, hogy a balesetet és a kiszabadítást egyetlen csonttöréssel úszta meg. Bécsújhelyen a kórházban egy magyar kamionos még mesterséges kómában volt, állapotát stabilnak mondták, az itt lévő többi hat magyart néhány napon belül hazaengednek.