Kiadhatják Hágának Szerbia elnökét - állítja a Danas

Vágólapra másolva!
A Danas című belgrádi lap úgy tudja, hogy Szerbia elnökét néhány héten belül kiadhatják a hágai Nemzetközi Törvényszéknek. A lap szerint a nemzetközi közösség nyomása miatt gondolkodik a szerbiai kormány azon, hogy kiszolgáltatja az elnököt, aki ellen körözés van érvényben.
Vágólapra másolva!

A Törvényszék az 1998-99-es koszovói háború idején elkövetett háborús bűncselekmények miatt körözi Milutinovic elnököt. A Danas köztársasági belügyminisztériumi forrásokra hivatkozva írja, hogy a szerb kormány "komolyan vizsgálja a lehetőséget", hogy a köztársaság elnökét kiadja Hágának.

A lap szerint Zoran Djindjic kabinetjére egyre nagyobb nyomás nehezedik a nemzetközi közösség részéről amiatt, hogy nem működik együtt kellő mértékben a hágai törvényszékkel, s olyan figyelmeztetések is elhangzottak, hogy emiatt elmaradhatnak az idei évre ígért segélyek.

A lap idézi ezzel kapcsolatosan Chris Patten, az Európai Unió külügyi biztosának hétfői kijelentését. Patten szerint Jugoszlávia segélyezésének legfőbb feltétele az együttműködés a nemzetközi büntetőtörvényszékkel. "Ez nem egy-két személyre vonatkozik, hanem mindenkire, akit háborús bűncselekmények elkövetésével vádolnak" - mondta Patten, amikor arról kérdezték, hogy elvárja-e az EU Milutinovic kiadatását is.

A szerb kormányfő eddig úgy nyilatkozott, hogy amíg Milutinovic Szerbia elnöke, addig más bánásmódban részesül, mint a többi személy, akik ellen Hága vádat emelt.

Korábban: