Általános sztrájk és tüntetés Madagaszkáron

Vágólapra másolva!
Madagaszkár fővárosában tüntet az ellenzék azért, hogy jelöltjét nyilvánítsák az elnökválasztás győztesévé. Az alkotmánybíróság korábban úgy döntött, hogy második elnökválasztási fordulót kell rendezni.
Vágólapra másolva!

Az ellenzéki államfőjelölt több százezer híve gyűlt össze szerdán a madagaszkári fővárosban azt követelve, hogy az alkotmánybíróság nyilvánítsa győztesnek Marc Ravalomananát, aki szerintük az elnökválasztás első fordulójában több szavazatot kapott, mint a jelenlegi elnök, Didier Ratsiraka.

A madagaszkári általános sztrájk harmadik napján a nyugodtan vonuló tömeg már reggel megtöltötte a Május 13. teret, valamint az ahhoz vezető, 2 kilométer hosszú Függetlenségi sugárutat.

Az Antananarivo szívében felállított színpadról Ravalomanana beszélt a tüntetőkhöz, akik ütemes jelszavakkal követelték az ellenzéki államfőjelölt győzelmének hivatalos elismerését.

A Ravalomanana által szombaton meghirdetett általános sztrájk miatt hétfőn óta Madagaszkárról nem indulnak sem belföldi, sem nemzetközi légi járatok: közel ezer utas rekedt a szigeten.

Korábban: