<P>Kegyetlenül bántak a nőkkel a csecsen háborúban</P>

Vágólapra másolva!
Az Amnesty International szerint teljesen figyelmen kívül hagyta az orosz hadsereg a civil lakosság, elsősorban a nők emberi jogait a csecsenföldi háború idején. A szervezet az orosz kormányt vádolja amiatt, hogy nem fékezték meg az erőszakoskodó katonákat.
Vágólapra másolva!

Az Amnesty International jogvédő szervezet súlyos vádakat fogalmazott meg az orosz kormánnyal szemben, amiért az szó nélkül tűrte az orosz katonák erőszakoskodásait Csecsenföldön. Elsősorban csecsenföldi nők megerőszakolásáról szerzett tudomást nagy számban a szervezet. A történtekről szemtanúk és áldozatok egyaránt meséltek az Amnesty International munkatársainak. Azt is kiderítették az önkéntesek, hogy a katonákat a legritkább esetben büntették meg feletteseik, bíróság elé pedig szinte sosem kerültek erősszakos cselekedettel vádolt katonák. A jelentés szerint több nőt megkínoztak, de történtek kegyetlen gyilkosságok is a csecsen háború idején, amikor nem kímélték a terhes asszonyokat sem.