A szerbiai kormány javaslatai csorbítanák a vajdasági autonómiát

Vágólapra másolva!
A szerb kormány a vajdasági autonóm hatáskörök visszaadásáról szóló törvényhez két olyan módosító indítványt terjesztett be, amely elfogadhatatlan a tartomány számára, mert pénzügyi tekintetben és tartalmilag is jelentős mértékben csorbítaná a jogszabályt - mondta Korhecz Tamás vajdasági kisebbségügyi miniszter, a törvénycsomag egyik kidolgozója.
Vágólapra másolva!

A módosító javaslatok közül 28-at a szerb kormány terjesztett be, s a kormánykoalíció, a DOS pártjai egyáltalán nem kezdeményezték a törvény módosítását. A többi, mintegy hetven módosító javaslatot a baloldali és a radikális ellenzék nyújtotta be.

Korhecz Tamás vajdasági kisebbségügyi miniszter, a törvénycsomag egyik kidolgozója szerint az ellenzék indítványai gyakorlatilag törölnék a törvény majd minden szakaszát, ezért róluk "beszélni sem kell, mivel a szerb parlament bizonyára elveti azokat".

A szerb kormány 28 indítványa közül 19-et elfogad a törvény előterjesztője, a vajdasági parlament, mivel jogtechnikai pontosításokról van bennük szó. További hét javaslat valamelyest csorbítja ugyan a jogszabály tartalmát, de nem olyan jelentős mértékben, hogy "érdemes lenne miatta nagy port felverni".

Korhecz szerint van azonban két olyan módosítás, ami elfogadhatatlan a Vajdaság számára. Az eredeti törvényszöveggel ellentétben a tartomány nem venné át a klinikák és kórházak alapító jogainak gyakorlását, miközben a szociális, oktatási és kulturális intézmények alapító jogainak a gyakorlása átkerülne a Vajdasághoz.

A másik indítvány arra a törvényszakaszra vonatkozik, amely előirányozza, hogy két hónapon belül tartományi és szerbiai részre kell felosztani két nagy, jelenleg egységes szerbiai közvállalatot, a szerbiai erdőgazdaságot és szerbiai rádió-televíziót. A kormány javaslata szerint a Vajdaság alapíthat saját televíziót és erdőgazdaságot, de nem pontosítja, hogy a megalakuló két tartományi intézmény a jelenleg egységes szerb közvállalatok részét képezi. A tartományi miniszter szerint ezt úgy is lehetne értelmezni, hogy a két nagy szerbiai közvállalatot nem kell felosztani.

E két indítvány jelentős mértékben csorbítaná az autonómiatörvényt mind pénzügyi tekintetben, mind tartalmilag, ezért elfogadhatatlan a vajdasági parlament számára - mondja Korhecz, rámutatva arra, hogy az autonómiacsomagot a tartományi és a köztársasági szakértők együtt dolgozták ki, a szerb kormány valamiért utólag mégis úgy látta, hogy változtatni kell rajta.

Kasza József szerbiai miniszterelnök-helyettes, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke ezzel kapcsolatosan korábban azt mondta, hogy ha "a módosító indítványokkal nagyon felhígítják a törvényt, akkor előfordulhat az is, hogy maguk a vajdasági pártok a záró szavazáskor elvetik a jogszabályt".

Korábban:

A szerb parlament elfogadta a Vajdaság autonómiatörvényét