Megkezdődött a fellebbviteli tárgyalás a Lockerbie-ügyben

Vágólapra másolva!
Szerdán a hollandiai Camp Zeistben megkezdődött az életfogytiglanra ítélt Abdel Baszet Ali al-Megrahi, a Lockerbie-per vádlottjának fellebbviteli tárgyalása. Az öt skót bíró megkezdte az 1998-as merénylettel vádolt férfi ismételt meghallgatását. A fellebbviteli eljárás előreláthatóan hat hétig tart.
Vágólapra másolva!

Al-Megrahit 2001 januárjában - kilenc hónapos eljárást követően - bűnösnek találta a bíróság a Pan Am 103-as gép elleni merénylet elkövetésében. A gépen 270 ember utazott, valamennyien meghaltak, amikor a repülő lezuhant Lockerbie felett. A férfi védői szerint azonban új bizonyítékok merültek fel, amik alapján megkérdőjelezhető a líbiai férfi bűnössége. Abdel Baszet Ali al-Megrahinak legalább 20 évet az életfogytig tartó börtönbüntetésből le kellene ülnie az eredeti ítélet szerint. Al Megrahi tavaly júniusban nyújtotta be fellebbezését. Az eljárásban résztvevő öt bírót a múlt héten választották ki.

A másik vádlottat, Al Amin Khalifa Fhimaht, a líbiai arab légitársaság egykori vezető beosztású tisztviselőjét felmentették a vádak alól, mivel a bíróság szerint nem volt bizonyítható, hogy közrejátszott a bomba elhelyezésében.

A fellebbviteli eljárást televízión és interneten keresztül is követni lehet, egyedül a tanúk meghallgatását nem lehet közvetíteni.

Al-Megrahi ügyvédei a heathrowi repülőtér állítólagos biztonsági hibáival kapcsolatban akarnak új bizonyítékot benyújtani. A repülőtér dolgozói szerint a merénylet előtti éjszaka betörtek a Pan Am csomagterébe. A bíróság tényként fogadta el végül, hogy a bombát rejtő bőrönd Máltából indult, majd egy frankfurti gépre került, és végül a Heathrow repülőtéren került át a Pan Am 103-as gépre.

Az ügyvédek nem kérdőjelezhetik meg a tanúk állításait - állítja a BBC -, de megkérdőjelezheti a bíróság következtetését, amit az első tárgyalási napon meg is tettek. Az ügyvédek a tárgyalás kezdetén ugyanis egy 9 oldalas dokumentumot nyújtottak be a bíróságnak, mely a következtetéseiket tartalmazza. A fellebbviteli eljárás során új tanúk meghallgatására is lehetőség nyílik. Meghallgatják újból Ray Manly biztonsági őrt is, aki a heathrowi repülőtéren történt betörésről tud beszámolni. Ismét tanúként idézik Tony Gauci máltai eladót is, aki korábban felismerni vélte al-megrahit, és azt állította, hogy a merénylet előtt pár héttel ruhát vásárolt boltjában. Hasonló ruhafoszlányokat találtak később a lezuhant gép roncsai között. A vád szerint ezekkel a ruhadarabokkal volt a bomba körültekerve.