Kétoldalú vízummentesség Hong Konggal

Vágólapra másolva!
Magyarország és Hong Kong között 2002. február 7-én kétoldalú vízummentességi megállapodás lép hatályba.
Vágólapra másolva!

A megállapodás értelmében az érvényes útlevéllel rendelkező magyar állampolgárok illetve a Kínai Népköztársaság Hong Kong Különleges Közigazgatási Terület érvényes útlevelével rendelkező személyek vízum nélkül utazhatnak be egymás területére, ott az első belépéstől számított hat hónap alatt legfeljebb kilencven napig tartózkodhatnak. Azoknak, akik kilencven napot meghaladó időtartamra, letelepedés, tanulmányok folytatása, valamint munkavégzés céljából kívánnak belépni a másik állam területére, vagy ott jövedelemszerző tevékenységet kívánnak folytatni, beutazásuk előtt továbbra is vízumért kell folyamodniuk.

A megállapodás összhangban van Magyarország európai uniós kötelezettségvállalásaival és a hongkongi fél részéről egyoldalúan biztosított vízummentességet váltja fel.