Nagy-Britannia a brit szélsőségesek kiadatását kéri

Vágólapra másolva!
Legalább 20 brit szélsőségest tartanak fogva Afganisztánban és Pakisztánban - írja a The Guardian. A brit kormány szeretné elérni, hogy az Egyesült Államok adja ki a brit foglyokat Nagy-Britanniának, ahol aztán a helyi bíróság előtt kellene felelniük tetteikért. Ily módon a brit hatóságok olyan hasznos információkhoz juthatnának a foglyoktól, amelyek segítségével felgöngyölíthetnék az al-Kaida brit hálózatát.
Vágólapra másolva!

A The Guardian brit napilap információi szerint legalább 20 brit állampolgár van az Afganisztánban és Pakisztánban fogva tartott al-Kaida- és tálib foglyok között, akik közül néhányát átszállítanak majd a Kubában lévő amerikai támaszpontra. A guantánamói katonai bázison már jelenleg is három brit raboskodik. A brit hatóságoknak eddig három brit személyt sikerült azonosítaniuk, akik a kelet-afganisztáni Tora Bora barlangerődnél estek fogságba még decemberben. Három másik britet Mazari-Sarifban, egy börtönben találtak meg a nemzetközi Vöröskereszt illetékesei.

A brit közvélemény, a sajtó, politikusok, emberjogi szervezetek, sőt kormányilletékesek is egyre hangosabban emelnek szót a fogva tartott szélsőségesekkel szembeni amerikai bánásmód ellen. Kifogásolják, hogy Washington nem hajlandó a rabokat hadifoglyoknak nyilvánítani, és sürgetik az Egyesült Államokat, hogy maradéktalanul tartsák be a hadifoglyokról szóló genfi konvenciót.

Bár Tony Blair kormányfő szerdán a brit törvényhozás alsóházában nyilvánosan védelmébe vette a szövetséges amerikai kormányt, brit kormányilletékesek aggodalmuknak adtak hangot. Annak érdekében ugyanis, hogy elkerüljék a konfliktust Washingtonnal a tengerentúlon érvényben lévő halálbüntetés miatt, London szeretné elérni, hogy a brit foglyokat Nagy-Britanniában állíthassák bíróság elé. A brit kormány így olyan fontos információkat kaphatna a foglyoktól, amelyekkel felgöngyölíthetné az al-Kaida hálózat brit támogatóit.

Korábban:

Britek az elfogott al-Kaida-tagok között

(2002. január 14.)