Hadat üzent a Hamasz és az Iszlám Dzsihád

Vágólapra másolva!
Az Iszlám Dzsihád és a Hamasz nevű radikális palesztin szervezetek Damaszkuszban bejelentették, hogy fokozzák támadásaikat Izrael ellen, válaszul Ahmed Szaadatnak, a Népi Front Palesztina Felszabadításáért nevű szervezet főtitkárának letartóztatására. A Palesztin Hatóság jelezte, hogy nem adja ki Izraelnek Szaadatot.
Vágólapra másolva!

A két radikális fegyveres szervezet azon a tanácskozáson vesz részt a szíriai fővárosban, amelyet a Népi Front Palesztina Felszabadításáért főtitkárának keddi letartóztatása kapcsán hívott össze tíz radikális szervezet.

Ramadan Abdallah Sallah, az Iszlám Dzsihád főtitkára a sajtóhoz eljuttatott közleményében hangoztatta: a palesztin nép elítéli az elnyomó intézkedéseket, fokozza az ellenállást, és erőszakkal a válaszol a cionista megszállásra.

Haled Mesaal, a Hamasz egyik vezetője a sajtónak nyilatkozva leszögezte, a palesztinok továbbra is a megszállókra fordítják fegyvereiket és jogukban áll ellenállást tanúsítani.

Musztafa Barguti ismert palesztin emberjogi aktivista a Palesztin Hatóság súlyos tévedésének nevezte a Szaadat letartóztatását. Úgy véli, a lépés ellentmond a Palesztinai Felszabadítási Szervezet alapelveinek.

Mohammed Dahlan, a gázai biztonsági szolgálat vezetője közölte, hogy a Palesztin Hatóság nem adja ki Izraelnek Ahmed Szaadatot.

Nabil Abu Rudeina, Jasszer Arafat palesztin elnök tanácsadója szerdán megerősítette, hogy megszakadtak az izraeli-palesztin politikai kapcsolatok és a biztonsági tárgyalások. A tanácsadó szerint ezért Izraelt terheli a felelősség. Egyúttal felszólította a nemzetek közösségét, hogy gyakoroljon nyomást Izraelre a palesztin területek blokádjának és a palesztinok ellen irányuló agresszió megszüntetése érdekében.

Korábban:

A palesztin rendőrség letartóztatta a PFLP vezetőjét