Walkert átadják az igazságszolgáltatásnak

Vágólapra másolva!
Keddi washingtoni bejelentés szerint átadják az igazságszolgáltatásnak az amerikai haderő által novemberben Afganisztánban foglyul ejtett, az al-Kaida terrorszervezet soraiban harcolt John Walkert.
Vágólapra másolva!

A jelenleg húsz éves, négy esztendeje iszlám hitre áttért és két évvel ezelőtt "az arab nyelv és kultúra tanulmányozása" végett Jemenbe költözött fiatalembert azon foglyok közt találták, akiket egy ideig az észak-afganisztáni Mazari-Sarif közelében egy erődben tartottak fogva, és akik - miután sikerült fegyvert szerezniük - véres lázadást robbantottak ki. A lázadást csak nagy nehezen sikerült leverni, a tűzharcban többszázan vesztették életüket. (Itt, ekkor halt meg a CIA egyik különleges ügynöke is, aki néhány órával korábban még kihallgatta a foglyok közt talált fiatal amerikait.)

Walker a lázadás leverésekor, több társával együtt, az erődrendszer pincéjéből sebesülten jött elő, és adta meg magát. Az al-Kaida amerikai harcosát eddig egy amerikai hadihajón tartották fogva, az Arab-tengeren.