Fokozódó harc pusztít Csencsenföldön

Vágólapra másolva!
Az orosz hadsereg folyamatos offenzívába kezdett Csecsenföldön. A héten több mint 100 ember vesztette életét a térségben. Hétfőn megkezdődik azoknak a tiszteknek a pere, akik tévedésből saját katonáikra lövettek egy éjszakai akcióban.
Vágólapra másolva!

Csecsenföld fővárosában, Groznijban is életveszélyes a helyzet. Az oroszok ugyan már évek óta lebombázták és elfoglalták a várost, a csecsen fegyveresek rendre lövöldözést kezdeményeznek a városon belül. Csak vasárnap öt alkalommal csaptak le, két ember meghalt, egy pedig megsebesült a támadásokban.

Hétfőn megkezdődik Moszkvában annak a három tisztnek a pere, akiket azzal vádolnak, hogy 2001 márciusában saját csapataikra lövettek. Orosz erősítés érkezett az általuk ellenőrzött területre, de a sötétben nem győződtek meg arról, hogy a kilenc teherautóból álló konvoj kihez tartozik. Azt hitték, a korábban elkergetett csecsenek tértek vissza. Ezért tűzparancsot adtak. A harcban 22 orosz katona esett el. A tisztek katonai bíróság elé kerülnek, tárgyalásuk titkos lesz.