Britek az elfogott al-Kaida-tagok között

Vágólapra másolva!
Legalább hat brit állampolgárságú al-Kaida-tagot tartanak őrizetben az amerikaiak. Ezek közül néhányat már átszállítottak a guantánamói amerikai támaszponton kialakított fogolytáborba. Nagy-Britannia nem tiltakozott az állampolgárait ért bánásmód miatt.
Vágólapra másolva!

Legalább hat brit muzulmán van az elfogott al-Kaida-tagok között - írja a Times című brit napilap. A brit férfiak állítólag rajta vannak azoknak a listáján akiket a kubai Guantánamóban lévő amerikai katonai támaszponton kialakított internálótáborba szállítanak. Az első brit muzulmánokat ezen a héten viszik el Afganisztánból.

Az amerikai katonai vezetők nem voltak hajlandók közölni, hogy valóban vannak-e britek a között a harminc rab között, akikkel elmúlt éjjel szállt fel Kandahárból egy C-17-es katonai szállítógép. Az összes őrizetes arca le volt takarva.

A brit külügyminisztérium diplomatái folyamatosan próbálnak megerősítést szerezni annak brit a férfinak a kilétéről, aki az amerikaiak szerint a Guantánamóba letakart arccal, üléseikhez láncolva szállított első húsz al-Kaida-tag között volt. A férfi családtagjait nem értesítették.

Nagy-Britannia egyelőre nem tiltakozott a foglyokkal való bánásmód, illetve amiatt, hogy az amerikaiak nem közölték, hány brit foglyot tartanak őrizetben. Richard Myers vezérkari főnök annyit közölt, hogy a bázisra szállítottak a "legrosszabbak legrosszabbjai", de egyesek titokban hajlandók együttműködni a hatóságokkal. Azoknak, akik döntő információval bírnak Oszama bin Ladenről vagy az al-Kaida akcióiról, amnesztiát ígérnek.

A britek mellett a guantánamói fogolytáborba szállítottak egy ausztrál és két francia állampolgárságú al-Kaida-tagot is. Az eddig elszállítottak a legveszélyesebb rabok, akik bármire képesek, hogy lázadást robbantsanak ki. Ezért is szállították őket el a kandahári fő gyűjtőtáborból, ahol eddig körülbelül négyszáz személyt őriznek, és folyamatosan érkeznek az újabb rabok - írja a Times.