Vágólapra másolva!
Az olasz bírók és ügyészek szerint Berlusconi jobboldali kormánya tönkreteszi a pártatlan igazságszolgáltatást Olaszországban. A római kormány szerint a bíróka és az ügyészek a baloldal bábjai, és támadásuk teljesen alaptalan.
Vágólapra másolva!

Berlusconi jobboldali kormánya az igazságszolgáltatási tisztviselők szerint tönkreteszi a pártatlan munkát, és bosszút áll a nekik nem tetsző személyeken. Az utóbbi időben több ügyésztől is megvonták a rendőri védelmet, és voltak, akiket áthelyeztek. Az összes érintett részt vett politikusok elleni perekben. A kormány tagjai már korábban utaltak rá, hogy az olasz igaszságszolgáltatás elfogult, és a baloldal mellett áll. A bírák és ügyészek szerint viszont éppen a kormány késlelteti a korrupciógyanús ügyek kivizsgálását. Az olasz kormány azt tervezi, hogy átalakítja a teljes igazságszolgáltatási rendszert.

A legnagyonn vihart Saverio Borelli milánói főügyész nyilatkozata tette. Borelli szerint ellent kell állni a politikai nyomásnak, mely ellehetetleníti a nyomozó munkát. Borelli annak az ügyészi testületnek volt vezetője, mely Tiszta Kezek néven a kilencvenes években maffia-ügyekkel foglalkozott, és több politikus ellen is nyomozott.

Többek között Berlusconi miniszterelnök ellen is nyomoztak Borelliék, és szerinte a kormányfő most bosszút áll rajtuk. Jelenleg is három per van folyamatban Berlusconi ellen, emlékeztet a CNN. Mindhárom még választási győzelme előtt kezdődött: az egyik vádpont szerint a nyolcvanas években megvesztegette az egyik vállalkozásánál ellenőrzést tartó bírákat; a második szerint az AC Milan labdarúgó klub elnökeként szabálytalanul igazolt le egy labdarúgót; a harmadik per pedig könyvelési csalás miatt folyik ellene. Berlusconi ellen Spanyolországban is nyomoznak, és a kormányfő ellenfelei szerint ezért próbálta megvétózni az Európai Unió egy tavaly elfogadott együttműködési szerződését, mely a bíróságok kölcsönös segítéséről szólt.

Berlusconi az összes vádat tagadja, és szerinte politikai kampány folyik ellene. A baloldali ellenzék támogatja a lázadó bírákat, a jobboldal viszont úgy tartja, pártosságuk veszélyeztetik az állam működését. Claudio Scajola igazságügyminiszter vasárnap bejelentette, feljelentést tesz a lázadó ügyészek hangadójának számító Borelli ellen.