Bush fivére ellen tervezett merényletet akadályoztak meg

Vágólapra másolva!
Az amerikai elnök fivére, Jeb Bush floridai kormányzó ellen tervezett merényletet hiúsított meg az FBI.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) Jeb Bush floridai kormányzó - George Bush elnök fivére - ellen tervezett merényletet hiúsított meg - jelentette az NBC televízió és a Miami Herald című lap internetes kiadása.

Az FBI-tól származó értesülésre hivatkozó jelentések szerint négy, arab nevet viselő floridai lakost gyanúsítanak az összeesküvéssel. A feltételezett összeesküvők állítólag csütörtökön akarták végrehajtani bűnös tervüket Florida székhelyén, Tallahassee-ben.

A nyomozók állítólag egy floridai börtön egyik rabjától értesültek a készülő merényletről. A fogoly, akinek kilétét a jelentések nem tárják fel, megnevezte az állítólagos összeesküvőket, és leírta az elkövetés tervezett módját is. Állítólag egy kisteherautón elhelyezett pokolgép lett volna a gyilkos eszköz.

Az informátor közlései alapján a nyomozók fellelték a leírt kisteherautót. Nem találtak pokolgépet a teherautón, de a jármű átvizsgálása után valószínűnek nevezték, hogy korábban szállítottak rajta robbanóanyagot.